377/2. A rézveretes bőrtok — Belcastel után

Belcastel kivilágított peronja lassan elenyészett az éjszakai sötétségben, ahogy az Intercontinental Express zökkenve visszanyerte megszokott sebességét. Laurent kalauz megkönnyebbülten húzta rá a folyosói kocsiajtó reteszét, majd tiszteletteljesen Monsieur Vaneau-ra pillantott.
„A helyi nyomozók rendkívül gyorsak voltak, monsieur Vaneau,” jegyezte meg Laurent, miközben megigazította egyenruhája gombjait. „De bevallom, még mindig nem értem, miért volt szüksége a kisasszonynak azokra a fémlemezes mintákra.”
„Egyetlen fülkeajtó feltörése csupán figyelemelterelés, Laurent úr,” felelte Émile Vaneau száraz eleganciával, s kényelmesen hátradőlt a kárpitozott ülésen. „Az igazi cél mindig a mesterkulcs szisztémájának kitapasztalása. A hölgy elvégzte a dolgát, de a megbízója még nagyon is a vonaton tartózkodik.”
A szerelvény éppen egy éles kanyart vett be, amikor a szomszédos fülke ajtaja résnyire kinyílt. Egy sötétkék kabátos utas lépett ki a folyosóra, szorosan a mellkasához szorítva egy rézveretes, nehéz bőrtokot, amely minden egyes zökkenőnél fémes kattanást hallatott.
„Elnézést a zavarásért,” szólalt meg az utas, s gyanakvó pillantást vetett rájuk. „Remélem, Saint-Calais állomásig már zavartalanul pihenhetek. Rendkívül finom óraműves műszereket szállítok a táskámban.”
Émile Vaneau elmosolyodott. „Az óraművek kétségkívül roppant hasznosak, monsieur. Különösen akkor, ha a fogaskerekeik nem a kocsiajtók biztonsági zárait mintázzák.”