377/1. A másolt zárak — Belcasteli megérkezés

A fiatal hölgy sápadtan hátrált egy lépést, s szorosabban kulcsolta ujjait a pántolt ládikára. „Ön téved, monsieur! Ez csupán egy finom rugós szerkezet egy faliórához!”
„Kétségkívül rugós, kisasszony,” válaszolta Vaneau szinte szórakozottan, miközben mutatóujjával végigsimított a doboz sárgaréz élén. „Ám a faliórák ritkán igényelnek olyan speciális ékhornyot, amely a fülkeajtók csapdinyelvét mintázza meg minden egyes zökkenőnél. Laurent úr, felülvizsgálta már a szomszédos fülke zárját?”
„A zár sértetlen, monsieur Vaneau,” jelentette Laurent kalauz, s megigazította a sapkáját. „De az igaz, hogy az elmúlt órában gyanúsan sokszor hallottam ezt a halk, fémlemezes kattanást.”
„Nem a zár ment tönkre, hanem a mintázat másolódott,” fűzte hozzá a detektív. „Amíg mi a ciripelő kosárka hamisítványait kerestük Auberoche-nál, ön gondoskodott róla, hogy a VIP-kocsik biztonsági mechanizmusát a következő szakaszon már a megfelelő álkulccsal nyithassák.”
A szerelvény ekkor éles csikorgással csökkentette a sebességét. A fékezés hangja elnyelte a ládika utolsó, erőtlen kattanását, s a kivilágított peron ablakai lassan elúsztak a fülke előtt.
„Belcastel,” állapította meg Laurent, s az ajtóhoz lépett.
A peronon már két sötét köpenyes nyomozó várakozott. Amikor a szerelvény megállt, azonnal beléptek a kocsiba, s Laurent kalauz határozott mozdulattal mutatott a sarokban álló utasra.
„A törvény nevében letartóztatom a kulcsmásoló szerkezet szállításáért,” lépett előre a helyi nyomozó.
Vaneau csendben bicentett. „A menetrendhez való ragaszkodás néha a leghatékonyabb rendőri intézkedés.”