376/9. A fémlemezes doboz — Úton Belcastel felé

„Csak nem egy újabb zenedoboz, Laurent úr?” kérdezte Monsieur Vaneau, miközben tekintete a fiatal hölgy ölében pihenő, apró fémlemezekkel pántolt dobozra tévedt.
Laurent kalauz gyanakvóan méregette a tárgyat, mint aki egy ártatlan pamutgombolyagtól is újabb bankjegyhamisító gépezetet sejtene. „Remélem, ez a láda legalább nem ciripel, kisasszony. A fülem még mindig a sárgaréz lemezek mechanikus monotonitásától cseng.”
A fiatal hölgy riadtan szorította magához a csomagot. „Dehogyis! Ez csupán... finommechanikai mintapéldány. Órásmester édesapám küldi a belcasteli megrendelőnek.”
„A mintapéldányok általában nem bocsátanak ki halk, ritmikus kattogást, amikor a szerelvény balra kanyarodik,” jegyezte meg Vaneau a megszokott, száraz eleganciával. Lassan előhúzta régi ezüst zsebóráját, és felpattintotta a fedelét. Egy pillanatig csendben nézte a mutatók járását, majd nyugodtan megszólalt: „Pontosan tizenkét perc múlva Belcastel állomásra érkezünk. És úgy vélem, a helyi órás céh igen meglepődne, ha megtudná, mi lapul e fémlemezek alatt.”
„Miféle szerkezet?” kapott kapkodva levegőért Laurent.
„Olyan, amely nem az időt méri, hanem a fülkeajtók zárjainak kattanását másolja,” válaszolta Vaneau. „De ne siettessük a dolgot, Laurent úr. A vonat menetrendje pontos, a rejtélyek pedig mindig bevárják a következő megállót.”