374/8. A ketyegő fadoboz — Valcourt-i leleplezés

– Csupán egy rendkívül leleményes időzítőszerkezet, főfelügyelő úr, amely a pálya szemaforjait hivatott befolyásolni – szólalt meg Monsieur Vaneau száraz eleganciával, miközben elővette régi ezüst zsebóráját. Kinyitotta, és egy pillanatig nézte. – Pontosan három perc múlva Valcourt állomásra érkezünk.
– Szemaforokat?! Az én vonatom alatt?! – hűledezett Laurent kalauz a rézmechanizmusra bámulva.
– Pontosan – bólintott a fődetektív. – A társaság eddig azt hitte, a sötétköpenyes úr fadoboza felelős a ketyegésért. Ez remek félrevezetés volt, ám a valódi szerkezetet a padlólemez alá rejtették. A borítékokat szorongató fiatalúr viaszpecsétjének mintája pedig hajszálpontosan megegyezik a felhúzó foglalatával. A levelek nem magánlevelek, hanem a váltóállomás hamisított utasításai.
A fiatalember halálsápadtan hátrált, de mielőtt válaszolhatott volna, a vonat hirtelen nagyot fékezett. Csiszolódó kerekek csikorgása rázta meg a szerelvényt, s a kocsi lassan begördült a kivilágított peron mellé.
Az ajtó pattanva kinyílt, és a valcourt-i rendőrbiztos lépett be két egyenruhással.
– Letartóztatom Önt a törvény nevében, vasúti szabotázs kísérlete miatt! – harsanta a biztos, mire a fiatalúr csuklóján kattant a acél.
– …amelyet a nagybátyja megbízásából hajtott végre – fejezte be Vaneau a mondatot egy csendes mosollyal.
A szabotőrt elvezették. Míg a kedélyek csillapodtak, a peronról egy új utas lépett a folyosóra: egy szürke köpenyes férfi, aki gyanúsan könnyű, láthatóan teljesen üres bőröndöt szorított a mellkasához.
Émile Vaneau csendben figyelte a jövevényt, miközben a szerelvény ajtói bezáródtak, és a vonat tovább robogott a sötét éjszakába.