375/1. A könnyű bőrönd — Éjszakai gyanú

A szerelvény ritmikus kattogással gyorsított fel, maga mögött hagyva Valcourt villódzó gázlámpáit. A folyosón csillapodott a zűrzavar, ám a szürke köpenyes új utas nem tűnt megkönnyebbültnek. Idegesen pillantott jobbra-balra, miközben a mellkasához szorította a meglepően könnyű bőröndöt.
– Úgy tűnik, ezen a vonaton a csend a legritkább utazókellék, Monsieur Vaneau – jegyezte meg Laurent kalauz, miközben zsebébe süllyesztette a padlólemezből kiszerelt csavarokat. – Ez a fiatalember viszont úgy fest, mint aki nem a törvényt, hanem a saját árnyékát próbálja lehagyni.
A szürke köpenyes úr megtorpant, és riadtan szorongatta a bőrönd pántját.
– Csupán a fülkémet keresem! A négyes fülkét! És biztosíthatom önöket, hogy a poggyászom teljesen magántermészetű dolgokat tartalmaz!
Monsieur Vaneau száraz eleganciával lépett közelebb.
– A magántermészetű dolgok ritkán bocsátanak ki fémes kattanást minden egyes kanyarban, uram. Különösen egy olyan táskából, amely láthatóan alig nyom többet a puszta levegőnél.
– A levegő... nagyon speciális! – vágta rá kapkodva az utas, és elfehéredett. – Orvosi minták! Rendkívül törékenyek!
– Orvosi levegő? – Laurent kalauz hitetlenkedve felvonta a szemöldökét. – Rézcsatos bőröndben?
– A tények néha meglepő humorérzékkel bírnak, kalauz úr – csúsztatta közelebb tekintetét Vaneau a táska sarkához. – Ám az orvosi levegőt ritkán szokás azzal a piros viaszpecséttel ellátni, amelynek ikertestvére éppen most utazik a valcourt-i rendőrbiztos zsebében.
A férfi meglódult, de a szerelvény váratlanul meglendült a váltón, s a bőröndből halk, üveges csörrenés hallatszott.