374/4. A ketyegő fadoboz — Felderítés a folyosón

– Egy állóóra, amely fekve utazik, valóban a korszerű közlekedés csodája – bólintott Monsieur Vaneau, majd közelebb lépett egy féllépéssel. – Különösen, ha a számlapja nem mutatja az időt, csupán a ritmust tartja.
A sötétköpenyes utas megpróbálta behúzni a fülkeajtót, ám Laurent kalauz egy udvarias, de határozott mozdulattal a keret szélére támasztotta a kezét.
– Ne kapkodjon, uram – mondta a kalauz szelíden. – A hálókocsi nem szereti a sietséget, a feszültséget pedig még kevésbé.
Ekkor kinyílt a szomszédos fülke ajtaja is. A fiatal úr lépett ki a folyosóra, ujjai között fél tucat vörös viasszal lepecsételt borítékot szorongatva.
– Elnézést a zavarásért – szólt közbe feszülten –, de ez a ritmikus zaj elviselhetetlen! A leveleim bizalmas iratok, és ha a viaszra ez a folyamatos ketyegő rezgés hat, a pecsétek elrepedhetnek.
Vaneau tekintete végigsiklott a fiatal úr viaszos ujjain, majd a sötétköpenyes férfi görcsösen szorított kabátzsebére tévedett.
– Érdekes egybeesés – jegyezte meg a detektív halk humorral. – Az egyik szomszéd a viasz épségét félti, a másik pedig egy ingaórát szorongat, aminek láthatóan hiányzik az ingája. Uram, lenne kedve megmutatni a doboz felhúzókulcsát?
– Nincs nálam semmiféle kulcs! – vágta rá a sötétköpenyes utas, de a hangja észrevehetően megbicsaklott. – A szerkezet magától jár!