374/5. A ketyegő fadoboz — Folyosói elterelés

– Magától jár? – csodálkozott el halkan Monsieur Vaneau, miközben finoman megigazította a hajtókáját. – A perkussziós rugórendszerek világában ez igazi forradalom lenne. Feltéve persze, ha a ketyegés valóban a fadobozból érkezne.
Laurent kalauz közelebb hajolt a folyosó faburkolatához, majd gyanakvóan pislogott a sötétköpenyes utas táskájára.
– Mire tetszik gondolni, Monsieur Vaneau? A doboz szilárdan a hóna alatt pihen, és ritmusra lüktet!
– A ritmus valóban egyenletes – bólintott a detektív –, csakhogy a hangforrás nem a doboz vastag diófa burkolata felől érkezik, hanem fél méterrel alábbról. A folyosó padlólécei közül.
A fiatal úr, aki addig a vörös viaszos borítékait szorongatta, hirtelen elfehéredett. Ösztönösen visszahúzta a lábát, miközben a borítékok kötege fenyegetően megbillent a kezében.
– Ez... ez lehetetlen! – dadogta a fiatalember. – Én csak a leveleimet őrzöm!
– Senki nem állította az ellenkezőjét, fiatalember – jegyezte meg Vaneau szelíd mosollyal. – De ha a viaszpecsétek rezgéserzékenyek, akkor bizonyára Ön is észrevette, hogy a saját kabátbélése szintén ritmusra lüktet.
A sötétköpenyes utas megkönnyebbült sóhajjal engedte le a fadobozt, miközben Laurent kalauz szemei tágra nyíltak a meglepetéstől.