373/3. A nehéz hegedűtok — Aulnay-i leplezés

Monsieur Vaneau elővette a mellényzsebéből finom ezüst zsebóráját, s lassú mozdulattal lepattintotta a fedelét. Egyetlen pillantást vetett a mutatókra, majd halk kattanással bezárta a tokot.
– Pontosan hat perc múlva Aulnay-les-Forges állomásra érkezünk – mondta derűs nyugalommal. – Addig éppen marad elég időnk, hogy tisztázzuk a műszerészet s a muzsika e sajnálatos félreértését.
A hegedűs utas riadtan hátrált a fülke mélyébe, ám Laurent kalauz határozottan elállta az utat.
– A tokban ugyanis nem egy hangszer lapul, hanem a Saint-Mireux-nél eltűnt finommechanikai alkatrészek – fejtette ki Vaneau. – Ön a felcserélt kulcsok körüli zűrzavart kihasználva rejtette el a csempészett rézfogaskerekeket. A Stradivarius nem elhangolódott, csupán a nehéz acélrugók koccantak egymáshoz a gyorsuláskor.
Mielőtt az ál-muzsikus tiltakozhatott volna, a vonat hirtelen akkorát fékezett, hogy a fülkékben csörrentek a vizespoharak. A szerelvény lassan begördült a kivilágított állomásra.
Az ajtó sziszegve kinyílt, s a peronról két helyi nyomozó lépett a folyosóra. A vezetőjük rögvest a sápadt fiatalember felé fordult.
– Letartóztatom Önt a törvény nevében, az ipari szabadalmak csempészetének ügyében!
– …amint azt épp mondani készültem – fejezte be Vaneau szelíden.
A gyanúsítottat elvezették. A peronon újak szálltak fel; egy sötétköpenyes úr lépett a folyosóra, hóna alatt egy gyanúsan ketyegő fadobozzal. Vaneau némán figyelte az új utast, amint a vonat lassan elhagyta az állomást, s zakatolt tovább az éjszakában.