372/4. A félrecserélt rézkulcs — Folyosói nyomozás

A sötét köpenyes utas riadtan szorította magához a ketyegő tokot, miközben Laurent kalauz megkönnyebbülten sóhajtott fel a közeledő állomás hírére.
– Főfelügyelő? – kérdezte a borítékos fiatal úr, s a papírokat még szorosabban a mellkasához préselte. – De hát miért kellene a rendőrség egy egyszerű kulcscseréhez?
– Mert a kulcscsere ritkán történik magától, fiatalember – válaszolta Vaneau szelíd mosollyal, miközben eltette ezüst zsebóráját. – Különösen akkor nem, ha a zárszerkezetet nem felcserélték, hanem átalakították.
A sötét köpenyes férfi megrázta a fejét.
– Ez képtelenség! Én csak a családi óraszerkezetemet szállítom!
– Nos – mutatott rá Vaneau a tok sárgaréz csatjára –, ha alaposabban megfigyeli a foglalatot, láthatja, hogy a karcolások egészen frissek. Valaki az imént, a folyosói tülekedésben próbálta felnyitni egy nem hozzá illő kulccsal. És az a valaki nem Ön volt, uram, hanem az az utas, aki most próbál csendben visszahúzódni a hatos fülkébe.
A folyosó végén álló új, csörgő bőröndös utas megtorpant. Lassan megfordult, és ártatlan arckifejezést öltött.
– Én csupán a saját poggyászomat kerestem! – tiltakozott zavartan.
– Kiváló – bólintott Vaneau. – Akkor bizonyára nem bánja, ha megmutatja a zsebében lapuló eredeti rézkulcsot.