372/1. A csörgő bőrönd — Új arcok a folyosón

Laurent kalauz mély megkönnyebbüléssel sóhajtott fel, miközben meglazította a gombját és kisimította egyenruháján a gyűrődéseket.
– Végre! – jelentette ki elégedetten. – Úgy vélem, Monsieur Vaneau, a montigny-i incidens után most már valóban zökkenőmentes és csendes utunk lesz egészen Saint-Mireux állomásáig.
– A zökkenőmentesség mindig dicséretes törekvés, Laurent – jegyezte meg Émile Vaneau szárazon, miközben tekintete a folyosón végigsétáló új utasra tévedt. – Ám a vasút természetéből adódóan a csend ritkán bírja ki a következő kanyarig.
Az újonnan felszállt úriember a keskeny folyosón egy feltűnően nehéz, fémsarkokkal megerősített bőröndöt húzott maga után. A poggyász minden egyes lépésnél és zökkenőnél ütemes, fémes csörrenéssel tiltakozott. Az utas megtorpant a négyes fülke előtt, és láthatóan feszülten babrált egy vaskos, megmunkált rézkulccsal.
– Megbocsássanak – fordult Vaneau-ék felé a férfi, miközben zsebkendőjével a homlokát törölgette. – Nem tudom, a zár akadt-e meg, vagy a kalauz úr adott rossz kulcsot, de ez a szekrényajtó nem engedelmeskedik.
– Attól tartok, uram – felelte Vaneau szelíd mosollyal –, a probléma nem a szekrény zárjával van, hanem azzal, hogy ön a saját bőröndjének a biztonsági reteszét próbálja a fülke ajtózárjába illeszteni.
Az úriember döbbenten pislogott, majd a kezében tartott kulcsra nézett.
– Valóban… – mormogta felhős homlokkal, miközben a csörgő poggyászból újabb halk, tompa koccanás hallatszott. – De ha ez a bőröndömé… akkor hova lett a hálókocsi kulcsa?