371/9. A ketyegő csalétek — Montigny-i végállomás

A sötétkabátos utas arca még jobban eltorzult. „Harmadik opció? Miféle harmadik opció? Ön zsarol engem!” – kiáltotta, miközben a bőrtokból érkező ketyegés már szinte dobszólóvá erősödött a folyosón.
Vaneau úr tekintete egy pillanatra sem rezdült meg. „Uram, nem zsarolom. Csupán felkínálom a választás lehetőségét a kellemetlen és a még kellemetlenebb között. Én a kellemetlent preferálnám, mely szerint a két tok helyet cserél a padlón, az ön önkéntes segítségével. A még kellemetlenebb opciót a következő állomás helyi hatóságai sokkal szívesebben ismertetik majd.” Vaneau ekkor elővett egy régi, ezüst zsebórát a mellényzsebéből. Kinyitotta, és egy pillanatig nézte. „Pontosan hét perc múlva Montigny állomásra érkezünk.”
A folyosón dermedt csend támadt, melyet csak a ketyegés tört meg. Vaneau úr nyugodt hangon folytatta. „A félreértés, ahogy azt látom, a tokok felcserélésével kezdődött. Ön, uram, a sötétkabátos utas, úgy vélte, hogy a fiatal úr értékes, lepecsételt borítékokkal teli tokját szerezte meg. Cserébe a saját, kevésbé jelentős iratait rejtő tokját hagyta hátra, ami már önmagában is bátor cselekedet egy zsúfolt vonaton.”
Laurent kalauz és a fiatal úr is döbbenten figyelt. „A trükk, uram, a ketyegés volt. Ön azt hitte, egy egyszerű szabadalmi iratcsomót visz magával, míg a fiatal úr tokját gondolta üresnek vagy lényegtelennek. Ám a valóságban a fiatal úr, aki előre látta a hasonló szituációkat, egy rendkívül hangos, ám teljesen ártalmatlan riasztó mechanizmust, egyfajta figyelemfelkeltő időzítőt rejtett a tokjába, melyet a ‘rézcsavar’ indított be. Ön tehát nem a szabadalmait, hanem a figyelmet lopta el magának.”
Ebben a pillanatban a vonat hirtelen rándult egyet, majd erősen fékezni kezdett. A poharak csörrenése betöltötte a folyosót, miközben a szerelvény lassan begördült Montigny állomásra. Az ajtók felpattantak, és két helyi nyomozó lépett be, élükön egy főszerelővel. A vezető körbenézett, tekintete megállt a sötétkabátos utason.
„Letartóztatom Önt a törvény nevében, ipari kémkedés és dokumentumlopás ügyében.” – mondta a vezető, anélkül, hogy megvárta volna, hogy Vaneau úr befejezze mondandóját.
„...ami mint látjuk, rendkívül hatékonyan működött, uram. A riasztóé, persze” – fejezte be Vaneau úr, majd bólintott. A sötétkabátos utast elvezették. Néhány utas leszállt, mások felszálltak. Egy újonnan érkező úriember, akinek bőröndje furcsán csörgött minden lépésnél, Vaneau úr felé pillantott. Vaneau csak figyelte. A vonat ajtajai becsukódtak, és a szerelvény elindult a következő állomás felé.