371/6. A ketyegő mechanika — Folyosói vizsgálat

A sötétkabátos utas verejtékcseppjei gyöngyöztek a homlokán. Szemei vadul cikáztak Vaneau sétapálcája és a szabad kijárat között.
– Dehogyis! Ez valami tévedés! Az én tokomban csak a legújabb szabadalmi rajzaim vannak! – hadarta, miközben ujjaival a hóna alatt szorongatott tokot markolászta.
Vaneau úr elegánsan felemelte a szemöldökét. – Valóban? Akkor a szabadalmi rajzok mostanában új funkciót kaptak, és néma, ám annál kitartóbb ketyegéssel kommunikálnak? Érdekes újítás.
A fiatal úr, aki addig a lepecsételt borítékokba kapaszkodott, most meglehetős bátorsággal előrelépett. – Akkor az én tokomban van az a... az a ketyegő dolog?
Laurent kalauz, aki eddig csak szemtanú volt, most halkan megköszörülte a torkát. – Monsieur Vaneau, nem kellene... óvatosabbnak lennünk? Mi van, ha...
– Ha a mechanika megáll? Akkor majd azt is megvizsgáljuk, kedves kalauz – felelte Vaneau, tekintetével a sötétkabátos utason. – De addig is, kérem, helyezze a bőröndjét oda, ahol mindenki láthatja. A ketyegés, mint tudjuk, néha sürgető.
A sötétkabátos utas arca eltorzult. – De én... én sietek! Fontos találkozóm van Beaune-sur-Dordogne-ban!
– Beaune-sur-Dordogne, mondja? Csodálatos vidék. De kétlem, hogy egy sürgős találkozó indokolná egy másik utas poggyászával való hirtelen távozást – jegyezte meg Vaneau. – Főleg, ha az a poggyász valami egészen másfajta „időzítésre” utal, mint a vonat menetrendje.
Ezzel Vaneau úr finoman megérintette a sétapálcájával a tokot, amit a sötétkabátos utas még mindig szorongatott. A ketyegés valóban egyre hangosabbnak tűnt, mintha a kis szerkezet is érezte volna a figyelem súlyát.
– Azt hiszem, itt az ideje, hogy tisztázzuk, melyik mechanika kinek a tulajdona – mondta Vaneau, és egy halvány mosollyal a fiatal úrra nézett, aki most már a saját tokját is gyanakodva mustrálta.