371/3. A félreértett időzítő — Folyosói bonyodalmak

Vaneau óvatosan felemelte a fonott kosár fedelét, ám a várt pokoli szerkezet helyett csupán egy rugós, rézfogaskerekes dobozkát pillantott meg, amelyből finom papírcsíkok tekeredtek ki ritmikus kattogással.
– Nos – jegyezte meg a fődetektív, miközben hüvelykujjával gyengéden megállította a percenkénti pattanást –, úgy tűnik, a veszélyes szabotázs ezúttal meghaladta a mester szándékait. Ez nem pokoli gép, csupán egy meglehetősen zajos, hordozható gyorsnyomda.
– Egy mi? – pislogott értetlenül az idős hölgy, s megkönnyebbülten szorította kebelére a kendőjét.
Ebben a pillanatban Laurent kalauz tért vissza a folyosóról, nyomában a fiatal úrral, aki zihálva szorongatott a karjai között egy tucatnyi lepecsételt borítékot.
– Monsieur Vaneau! – lihegte a kalauz. – A sötétkabátos utas bezárkózott a szomszédos fülkébe, és azt kiabálja, hogy a gombaárusok összeesküdtek a találmánya ellen!
– A rejtélyek természetrajza csodálatos – állapította meg Vaneau száraz mosollyal. – Ahelyett, hogy egy dörzsölt bűnözőt üldöznénk, egy megrémült szabadalmast sikerült sarokba szorítanunk.
– Kérem, a borítékjaim teljesen ártalmatlanok! – méltatlankodott a fiatal úr. – Én csupán a sürgős vasúti jelentéseket szállítom Auberoche felé!
– Felettébb dicséretes törekvés – bólintott Vaneau. – Feltéve, ha az a sötétkabátos úr nem cserélte össze az Ön fontos iratait is a saját nyomtatványaival.