370/2. A ketyegő fülke — Folyosói feszültség

– Hallja ezt, uram? – fordult a kíváncsi fiatalember Vaneau-hoz, miközben fülét óvatosan a zárt fülkeajtó felé hajtotta. – Ez a ritmus egyáltalán nem tűnik egy sima faliórának. Sokkal inkább… mintha valamit számolna vissza.
– A szerkezetek ritkán számolnak vissza ok nélkül – jegyezte meg Émile Vaneau, miközben meglazította a mandzsettáját. – Bár a legutóbbi tapasztalataim alapján a legfélelmetesebb kattogások mögött is csupán túlbuzgó nagynénik és félreértett szerkentyűk állnak.
A fiatal fátyolos hölgy óvatosan megköszörülte a torkát, és közelebb lépett a detektívhez.
– Nem akarok gyanakvónak tűnni, de amikor a hölgy fölszállt, a bőrtok még teljesen néma volt. Csak a beaumont-i megálló után kezdett el így kattogni.
– A precizitás nagy úr – szólt közbe Laurent kalauz, aki egy tálca gőzölgő teával lépkedett végig a keskeny szőnyegen. – De ha a tisztelt utasok óhajtják, készséggel bekopoghatok. A társaság szabályzata szigorúan tiltja a túlzottan hangos időmérést a hálókocsikban.
Mielőtt Laurent felemelte volna a kezét, a fülke ajtaja résnyire kinyílt. A selyemsálas hölgy lesett ki a résen, szemeiben nem pánik, hanem mély zavarodottság tükröződött.
– Elnézést – suttogta bizonytalanul –, nem tudja valaki, hogyan lehet leállítani egy svájci rugós szerkezetet, ha a kulcsa menet közben kiesett az ablakon?
Vaneau halványan elmosolyodott.
– Úgy vélem, kisasszony, a probléma éppen most lépett át a mechanika területéről a társalgás művészetébe.