370/1. A ketyegő óradoboz — Új zajok a hálókocsiban

A szerelvény búcsút intett Beaumont állomásának, a feszültség lassacskán elillant a hálókocsi levegőjéből. A fiatalember, aki oly sok lepecsételt borítékot szorongatott, most mély lélegzetet vett, és szinte megfiatalodva igazította meg a gallérját. „Micsoda kaland!” – suttogta, mire Vaneau úr csak elmosolyodott. „A kaland,” jegyezte meg a detektív, „gyakran csak a megszokott rutin meghosszabbítása, némi meglepetéssel fűszerezve.”
A selyemsálas hölgy, aki a peronon még olyan titokzatosan hatott, most a folyosón botladozott, miközben próbált a ketyegő óradobozával manőverezni. A dobozból halk, de kitartó kattogás hallatszott, ami egyre inkább felkeltette az utasok figyelmét. Egy kíváncsi fiatalember, aki eddig a legutóbbi események után még mindig megilletődve kuporgott, most felemelte a fejét, és a doboz felé pillantott. „Ugyan, mi lehet az?” – kérdezte, félig magától, félig a fátyolos hölgytől, aki kissé félénken pillantott fel.
Vaneau úr elgondolkodva simította meg bajszát. „A zajok,” mondta szárazon, anélkül, hogy bárkire is nézett volna, „ritkán jelentenek csendes jövőt.” A selyemsálas hölgy megállt a folyosón, és bizonytalanul maga elé tartotta a dobozt, mintha attól tartana, hogy az bármelyik pillanatban kirobbanhat. „Ez csak… a nagynéném szereti a pontosságot,” hebegte, majd gyorsan besietett az egyik üres fülkébe, miután Laurent kalauz útbaigazította. Az ajtó becsukódott, de a ketyegés átszűrődött rajta, mintha valami különösen precíz, mégis zavaró szerkezet dolgozna a fülke mélyén.
Vaneau, látva a fiatalember és a fátyolos hölgy megújult nyugtalanságát, csupán egy rövid sóhajt engedett meg magának. Az Intercontinental Express újabb utasa érkezett, és vele együtt egy újabb rejtély első, apró jele is. A vonat most egyenletesen szelte a tájat, Valence-sur-Rhône felé robogva, de a hálókocsi már nem volt teljesen nyugodt. A ketyegő óradoboz egy nemrég elhárított veszély után új feszültséget hozott magával, ami szinte tapintható volt a levegőben.