368/2. A rézhuzal csele — Délelőtti vizsgálódás

Laurent a kalauzkulcsát a zárhoz illesztette, ám a fém alig egy millimétert fordult, mielőtt makacsul megakadt volna.
– Úgy tűnik, a mechanika ellenáll a hatósági akaratnak, Monsieur Vaneau – sóhajtott a kalauz, miközben homlokát törölgette. – Felfeszítsem a reteszt?
– A legkevésbé sem javaslom, kedves Laurent – válaszolta Vaneau, s finom mozdulattal félretolta a fiatalember kezét. – A vasúti vagyon rongálása ritkán vezet szellemi megvilágosodáshoz. Ráadásul a zárszerkezet nem elromlott, csupán egy apró, nem odaillő tárgy gondoskodik a magánélet szentségéről.
A fődetektív lehajolt, s zsebéből egy apró, ezüstből készült csipeszt húzott elő. Néhány másodpercnyi finom matatás után egy vékony, finomra csiszolt rézhuzalt emelt ki a kulcslyukból.
– Látja? Valaki igencsak leleményes módon akadályozta meg, hogy a retesz kipattanjon. Egy szándékosan kívülről lezárt fülke, amelyről mindenki azt hitte, üres.
Abban a pillanatban a lezárt ajtó mögül halk, rekedtes köhögés, majd egy fémből készült tárgy tompa koppanása hallatszott. Laurent ijedten lépett vissza egyet, miközben a folyosó végén elhaladó utas furcsálló pillantást vetett rájuk.
– Úgy vélem – jegyezte meg Vaneau száraz mosollyal –, a hatos fülke rejtélye nem a hiányzó utasban gyökerezik, hanem abban, amit odabent elrejtettek. Vagy abban, akit ott felejtettek.