368/1. A bezárt fülke — Nappali zakatolás

A folyosó szőnyegén elhalkultak a léptek, ahogy a kulcsait babráló idegen a szomszédos, hatos fülke előtt megtorpant. Próbálta a zárat, de a rézkulcs megakadt, s halk, karcoló hangot adott.
– Megbocsát, uram – lépett közelebb Laurent, miközben a kalauzsapkáját a fejére igazította –, de a hatos fülkét a menetrend szerint Aulnay-les-Forges-ban nem adtuk ki. Ennek a helyiségnek teljesen üresnek kellene lennie.
– Valóban? – kérdezte a férfi gépiesen, s idegesen hátrált egy lépést. A homlokán apró izzadságcseppek csillantak meg a gázlámpa sárgás fényében. – Úgy látszik, összetévesztettem a számozást. A kalauz úr bizonyára téved. A zár ugyanis belülről reteszelve van.
Laurent meglepetten hajolt a kilincshez. A rézretesz csakugyan nem mozdult, mintha valaki elfordította volna a nyelvet a fülkén belülről. Vaneau ekkor lépett ki a folyosóra, kezében egy szivarral, amelyet még nem gyújtott meg.
– Különös – jegyezte meg a detektív száraz derűvel. – Egy üres fülke, amely önmagát zárja be, eléggé öntudatos viselkedés egy vasúti kocsitól. Kiváltképp, ha figyelembe vesszük, hogy az ajtó üvegablakán lévő függöny mögött épp most mozdult meg egy árnyék.
A kulcsos utas hirtelen megpördült, s válasz nélkül, sietős léptekkel a szomszédos kocsi felé sietett, maga után hagyva a levegőben egy alig érezhető, finom műszerolajszagot.
– Monsieur Vaneau... gondolja, hogy valaki felszökött a vonatra? – suttogta Laurent, miközben a zárhoz tapasztotta a fülét.
– Inkább úgy fogalmaznék, Laurent – mosolyodott el Vaneau –, hogy a szerelvényünk egy nem várt vendéggel gyarapodott, aki láthatóan jobb szereti a zárt ajtókat, mint a társaságot.