367/2. A rézcsavar titka — Esti gyanakvás

A kíváncsi fiatal férfi azonnal lehajolt, és óvatosan felemelte a vörösesfényű rézalkatrészt a szőnyegről.
– Úgy tűnik, a családi ereklye elkezdte lebontani önmagát – jegyezte meg elgondolkodva, miközben a tenyerén forgatta a piciny alkatrészt. – Ez egy finoman megmunkált fogaskerék-rögzítő csavar.
– Adja csak vissza! – nyújtotta ki a kezét remegve a szürke köpenyes utas. – Semmi köze hozzá! Egy régi sétapálca gombjából esett ki, semmi több.
Émile Vaneau szelíden megrázta a fejét, s egyetlen halk lépéssel közelebb lépett.
– A sétapálcák ritkán igényelnek finommechanikai rögzítést, uram, hacsak nem rejtenek magukban valamit, ami méri az időt… vagy a távolságot – jegyezte meg a nyugalmazott fődetektív száraz eleganciával.
– Nem méri az égvilágon semmit! – csattant fel a férfi, de a hangja megbicsaklott, ahogy Laurent kalauz is megállt a fülkeajtóban, és szigorúan a poggyásztartóra nézett.
– Ha a csomag veszélyezteti az utasok biztonságát, kötelességem megvizsgálni, uram – jelentette ki Laurent hivatalos, mégis kimérten udvarias hangján.
– Ez felháborító! – horkant fel a szürke köpenyes, majd gyorsan a helyére ült, s igyekezett keresztbe font karral eltakarni idevességét. – Csak el akarok jutni Auberoche-ba anélkül, hogy kéretlen vizsgálódásoknak tennének ki!
Vaneau halványan elmosolyodott, s óvatosan elkérte a csavart a fiatalembertől.
– Auberoche még messze van – mondta halkan Vaneau. – De a válaszok néha közelebb vannak, mint sejtenénk.