367/1. A nehéz sétapálca — Esti zakatolás

Az Intercontinental Express kerekei ritmikus zakatolással hagyták maguk mögött Lainville-la-Grande fényeit. Laurent kalauz elégedetten simította meg egyenruháját, s a folyosón elhaladva halkan bólintott a nyugalmazott fődetektív felé.
– Úgy tűnik, Monsieur Vaneau, az éjszaka hátralévő része végre csendesnek ígérkezik – sóhajtott a kalauz fellélegezve.
– A csend, kedves Laurent, leggyakrabban csak a következő meglepetés előszobája – válaszolta Vaneau száraz eleganciával, miközben a szürke köpenyes új utas felé pillantott.
Az úr láthatóan küszködött a fogasra szánt poggyászával. A nehéz bőrtok, amelyet első pillantásra sétapálcának vélhetett volna az ember, megszólalt a legkisebb mozdulatra is: halk, fémes kattanás hallatszott a belsejéből. Egy kíváncsi fiatal férfi, aki a fülke ajtajában állt, türelmetlenül előrehajolt.
– Segíthetek, uram? Úgy tűnik, az a bot szokatlanul nehéz egy egyszerű fadarabhoz képest – kérdezte kíváncsian.
– Nincs rá szükség, köszönöm! – vágta rá a szürke köpenyes utas kissé túlságosan is sarkosan, s sietve besüllyesztette a tokot a felső polc legmélyebb sarkába. – Csupán egy régi családi ereklye.
Émile Vaneau szelíden elmosolyodott, s a folyosó korlátjának támaszkodva szólalt meg:
– Különös ereklye lehet, uram, amely óramű híján is ennyire precíz fémcsikorgással reagál minden egyes sínváltóra.
A férfi elfehéredett, de mielőtt válaszolhatott volna, a csomagtartó felől halk csattanás kíséretében egy apró rézcsavar hullott a szőnyegre.