366/7. A különös kávéőrlő — Szembesítés a peronon

– Bocsásson meg, kisasszony! – lépett közelebb Laurent kalauz, óvatosan nyújtva a dobozt a felindult hölgy felé. – Úgy vélem, ez a különös szerkezet Önhöz tartozik.
Mademoiselle Duval megtorpant a panaszáradat kellős közepén, s szemüvegét igazgatva csodálkozva nézett a csomagra.
– A szabadalmaztatott, kétfokozatú kávéőrlőm! – kiáltott fel felderülve. – Hol találták meg? Már azt hittem, egy vasúti tolvaj áldozata lettem!
– Inkább egy végzetes félreértésé – mosolyodott el Émile Vaneau, miközben a peron lámpafényébe lépett. – Egy igencsak ijedős úriember az Ön finommechanikáját nézte valami robbanékony időzítőnek, és a saját táskájával elmenekült.
– Robbanószernek? Az én csodás aromamegőrző spirálomat? – szörnyülködött a hölgy. – Hát nincs ezeknek az embereknek semmi érzékük a modern technika iránt?
– Attól tartok, a ketyegő rézfogaskerekeknek megvan az a rossz szokásuk, hogy nem a kávé illatát, hanem a legrosszabb sejtelmeket idézik fel – jegyezte meg a detektív szárazon. – De ne aggódjon, a tisztviselő úr kétségkívül segít visszacserélni a poggyászokat, amint az ijedt utas rájön, hogy a saját táskája helyett csupán frissen őrölt kávéra lelt.
A kíváncsi fiatalember halkan felnevetett, míg Laurent kalauz megkönnyebbülten sóhajtott fel, látva, hogy a ketyegő doboz valóban ártalmatlan háztartási csoda.