366/6. A mireaux-i peron — Tétova találkozások

A kerekek fémzaja megváltozott, jelezve, hogy az Intercontinental Express lassítva befutott Mireaux-les-Bains állomására. Laurent kalauz óvatosan nyúlt a kartondobozért, mintha még mindig attól tartana, hogy az ártalmatlan kávéőrlő váratlanul működésbe lép.
– Átadjam az állomásfőnöknek, Monsieur Vaneau? – kérdezte bizonytalanul a kalauz.
– Feltétlenül – bólintott Émile Vaneau. – Mademoiselle Duval bizonyára már a vasúti rendészetet ostromolja a hiányzó fogaskerekei miatt.
– És mi lesz a menekülő úrral? – fordult a detektív felé a kíváncsi fiatalember. – Ő most egy valóban gyanús szerkezettel szaladgál valahol a csatlakozó szerelvények között!
– A félreértéseknek megvan az a kedvező tulajdonságuk, hogy előbb-utóbb leleplezik önmagukat – jegyezte meg Vaneau szárazon. – Képzelje el a szerencsétlen flótás meglepetését, amikor a kávészemek helyett egy finommechanikai időzítő pattan ki a kezéből.
A fátyolos hölgy halk kuncogással lépett a folyosóra, miközben Laurent kinyitotta a kocsiajtót. A hűvös esti levegővel együtt a gőzmozdony füstje és az állomási forgatag zaja áradt be. A peron lámpáinak sárgás fényében egy fiatal nő vitatkozott hevesen az egyik egyenruhás tisztviselővel.
– Látja? – mutatott le Vaneau az átjáró lépcsőjéről. – Az igazság néha meglepően pontossággal érkezik. Laurent, vigye a szerkezetet!