366/5. A felcserélt csomagok — A mireaux-i állomás felé

– Saint-Cyr-ben? – ámuldozott a kíváncsi fiatalember, s még közelebb hajolt a dobozhoz. – Tehát a mi elszaladt úriemberünk csupán egy figyelmetlen futár volt?
– Vagy egy meglehetősen amatőr tolvaj – helyesbített Émile Vaneau, s csipeszszerű ujjaival óvatosan kiemelte a finom kartonpapírt a rugók közül. – A kártya Mademoiselle Claire Duval nevére szól, aki a legutóbbi szabadalmi közlöny tanúsága szerint egy automatikus kávéőrlő-órát jegyeztetett be.
Laurent kalauz megkönnyebbülten sóhajtott fel, bár a homlokán a ráncok nem kisimultak, csupán átrendeződtek.
– De uram! Ha ez a csomag egy kisasszonyé, miért menekült az az energikus úr, mintha maga a rendőrfőnök üldözné?
– Mert a sietségben összecserélte a saját, kísértetiesen hasonló bőröndjét a peronon – magyarázta Vaneau száraz eleganciával. – S mivel az ő saját szerkezete valószínűleg lényegesen törvénytelenebb volt ennél a csörgő kávédarálónál, azt hitte, lelepleződött.
A fátyolos hölgy elfojtott nevetéssel igazította meg selyemsálját.
– Így most egy riadt úr menekül ártalmatlan fogaskerekekkel, míg a valódi feltaláló a hiányzó kávéőrlőjét siratja!
Émile Vaneau elővette régi ezüst zsebóráját. Kinyitotta. Egy pillanatig nézi. Majd nyugodtan megszólalt:
– Pontosan nyolc perc múlva Mireaux-les-Bains állomásra érkezünk. Ahol Laurent kalauz úr visszaszolgáltathatja e mechanikus csodát a jogos tulajdonosának.