366/8. A felcserélt táskák ára — Úton Lainville felé

A gőzmozdony mély fújtatása jelezte, hogy az Intercontinental Express türelme a végéhez ért. Mademoiselle Duval hálás bólintással szorongatta a rézcsodát, miközben Laurent kalauz megkönnyebbülten intett a sípjával a peronon.
– Úgy tűnik, a jó kávéért egyesek képesek teljes szerelvényeket riadóztatni – jegyezte meg a kíváncsi fiatalember, ahogy Vaneau nyomában visszalépett a hálókocsi folyosójára.
– A szenvedély mindig áldozatokkal jár, fiatalember – válaszolta Émile Vaneau száraz eleganciával. – Bár a legtöbben beérik egy csipet cukorral a vakpánik helyett.
A folyosón ekkor felbukkant az energikus úr, aki elképedve szorongatta a másik, felcserélt bőröndöt. Zavarodottan nézett a jelenlévőkre, miközben a táska varrásai közül finom pörkölt kávéillat szivárgott a vörös szőnyegre.
– De hát ez képtelenség! – méltatlankodott az úr. – A saját táskámban csak a ruhatáram van meg néhány doboz pörkölt szemes kávé! Kivel cseréltem én ezt össze?
Émile Vaneau lassan előhúzta zsebéből a régi ezüst zsebóráját. Egy halk pattanással kinyitotta, egyetlen pillanatig nézte a ketyegő mutatókat, majd nyugodtan megszólalt:
– Pontosan tizenkét perc múlva Lainville-la-Grande állomásra érkezünk. És ott a rendőrbiztos úr végre átveheti a saját csomagját.