364/3. A surranó zár — Éjszakai puhatolózás

A fémes kattanás rezonanciája még el sem ült a sárgaréz korlátok között, amikor Monsieur Vaneau megfontolt mozdulattal félretette a csészéjét a keskeny fali polcra.
– Nos – jegyezte meg a fődetektív, s a hatos fülke kilincse felé fordult –, a zárszerkezet láthatóan megelégelte a társalgásunkat.
A fiatal fátyolos hölgy megszorította csipkés zsebkendőjét, s önkéntelenül hátrább lépett.
– Úgy véli, kinyílt az ajtó? – kérdezte fojtott hangon.
– Inkább csak felkínálta a belépés lehetőségét – felelte Vaneau szelíd mosollyal.
Ekkor a szőnyegen gyors léptek neszeztek, s felbukkant Laurent kalauz, kezében egy nehéz rézkulccsal.
– Monsieur Vaneau! Valami gond van? A szürke kalapos úr kifejezetten meghagyta, hogy a csomagjait ne zavarjuk.
– A poggyásza, Laurent barátom, meglehetősen önálló életet él – jegyezte meg Vaneau száraz humorral. – És ha nem csalnak a megfigyeléseim, a tulajdonos jelenleg nem tartózkodik odabent.
A sötét köpenyes utas közelebb lépett, tekintete Laurent kulcsára tapadt.
– Akkor miért haboznak? Valcourt felé közeledve a légnyomás csak növekszik.
– A fizikai megállapításai elbűvölőek – válaszolta Vaneau –, ám a diskurzus helyett lássuk, enged-e a zár.
Laurent óvatosan elfordította a kulcsot, s a faajtó halk nyikordulással feltárult.