364/2. A pehelykönnyű teher — Éjszakai susogás

A kanyarban a szerelvény megdőlt, a folyosó sárgaréz korlátjai élesen felnyikordultak. Monsieur Vaneau még egy kortyot ivott a teájából, amikor a szomszédos ajtó halk szisszenéssel kinyílt, s a fiatal fátyolos hölgy lépett ki a folyosóra, kezében egy apró, csipkés zsebkendőt szorongatva.
– Elnézést a zavarásért, uraim – suttogta a hölgy, s reményteli tekintettel nézett a nyugalmazott detektívre. – Önök is hallják ezt a finom, ritmikus zümmögést? Mintha valami szárnyalna a falak mögött.
– A mozdony gőze néha meglepően költői hangokat ad ki, kisasszony – válaszolta Vaneau szelíd mosollyal. – Bár meglehet, hogy csupán a szomszédunkban lakó bőrönd próbál elszállni a túlzott könnyűségétől.
Abban a pillanatban a folyosó végén felbukkant a sötét köpenyes utas. Léptei szinte hangtalanul suhantak a vastag szőnyegen, s sötét tekintete a hatos fülke zsalugáteres ajtajára tapadt.
– Ha szabad megjegyeznem – szólalt meg a köpenyes férfi halk, árnyalt hangon –, a szürke kalapos úr poggyásza egyáltalán nem veszélytelen. Valcourt felé közeledve a légnyomás megváltozik, és az ilyen finom szerkezetek hajlamosak önálló életre kelni.
– Milyen meglepő fizikai elmélet – jegyezte meg Vaneau szárazon. – Ön talán órásmester, vagy csupán rajong a váratlan éjszakai meglepetésekért?
– Csak óvatos utazó vagyok – felelte a sötét köpenyes utas, ám mielőtt folytathatta volna, a lezárt fülke ajtaja mögül egyetlen tiszta, fémes kattanás visszhangzott végig a folyosón.