364/1. A lezárt bőrönd — Zakatolás a folyosón

Az Intercontinental Express ütemes zakatolással gyorsított fel, maga mögött hagyva Saint-Mireux halványan pislákoló fényeit. Laurent kalauz még mindig a homlokát törölgette, miközben gépiesen az új utashoz sietett, aki a folyosó közepén állt meg szürke kalapjában, görcsösen markolva a vaskos lakattal lezárt, meglepően pehelykönnyűnek tűnő bőröndöt.
– A hatos fülke az Önė, uram – hajolt meg Laurent, igyekezve visszanyerni hivatásos szolgálatkészségét. – Segíthetek a poggyásszal?
– Hozzá ne nyúljon! – mordult fel a szürke kalapos úr, s olyan hevesen rántotta magához a bőröndöt, mintha abban felbecsülhetetlen kincseket őrizne. – Ez személyes és rendkívül törékeny holmi. Nem tűri a szakszerűtlen mozgatást.
– Természetesen – szólalt meg Monsieur Vaneau, aki a fülkeajtónak támaszkodva figyelte a jelenetet, egy csésze langyos teát egyensúlyozva a kezében. – Bár meg kell jegyeznem, egy ilyen terjedelmes lakat általában azt a benyomást kelti, mintha a tartalom nyomna legalább tíz kilót. Az Ön keze viszont úgy tartja, mintha csupán egy üres szalmakalapot szorongatna.
A szürke kalapos férfi összeszűkült szemmel fordult a nyugalmazott detektív felé.
– A lakat a biztonságot szolgálja, nem a súlyt, uram. És hogy mi van benne, az kizárólag rám tartozik.
– Micsoda megnyugtató válasz – jegyezte meg Vaneau száraz mosollyal. – Az ember mindig nagyobb biztonságban érzi magát egy éjszakai vonaton, ha a szomszédos fülke lakója gondosan elzárja a gyanús semmit.
A kalauz zavartan köszörülte a torkát, miközben az utas morogva bevonult a fülkéjébe, s a tolóajtó csattanva záródott mögötte. Laurent közelebb lépett Vaneau-hoz.
– Úgy véli, megint dolgunk lesz, Monsieur Vaneau?
– A gyanakvás nem bűn, Laurent, de rendkívül fárasztó időtöltés – válaszolta Vaneau, majd a csészéjére pillantott. – Mindenesetre, ha az a bőrönd hirtelen elkezdene ketyegni vagy énekelni, kérem, vigyázzon, nehogy a teámat öntse le ijedtében.