363/4. A svájci réztücsök — A saint-mireux-i megálló

– Egy óraműves automata, amely parányi fémgolyókat szór – fontolgatta Laurent kalauz, miközben megkönnyebbült sóhaj kíséretében törölte le homlokáról az izzadságot. – De miért tenné bárki ezt egy gyanútlan hölgy csomagjába?
– Mert a kalapdoboz dupla fenekén selyemszalaggal rögzített csempészáru lapult – mutatott rá Vaneau a kartondoboz aljára, ahol egy rejtett rekesz rugója pattant ki. – A szerkezet nem ijesztgetésre szolgált, hanem riasztóként. Ha a dobozt elmozdítják a helyéről, a rugó kiold, a golyók zajt csapnak, s a csempész azonnal tudja, hogy a szállítmányát felfedezték. A kisasszony csupán ártatlan paravánként szolgált.
A folyosón ekkorra már több kíváncsi utas gyűlt össze, feszülten figyelve a detektív szavait. A fiatal fátyolos hölgy megrendülten szorította magához a selyemsálát.
– Az igazi elkövető nem más, mint a belcasteli peronról felszálló… – kezdte Vaneau, ám ekkor a vonat hirtelen nagyot fékezett.
Sikoltó fémzaj csattant a síneken, a folyosó fali lámpái megremegtek, s a szerelvény lassan begördült a kivilágított Saint-Mireux állomásra.
Az ajtó sziszegve kinyílt, s két helyi nyomozó lépett a hálókocsiba. A vezetőjük határozott léptekkel haladt előre, és a folyosó sarkában lapuló, sötét köpenyes utas felé fordult:
– Letartóztatom Önt a törvény nevében, tiltott automata-csempészet és csalás ügyében!
– …mint a jó úriember ott a sarokban, aki mindvégig a doboz nyomában járt – fejezte be Vaneau teljesen nyugodt hangon.
A gyanúsítottat csöndben elvezették. A peronon friss utasok nyüzsögtek; egy magas, szürke kalapos úr lépett fel a hálókocsi lépcsőjén, kezében egy szokatlanul könnyű, mégis vaskos lakattal lezárt bőrönddel. Vaneau egyetlen kifejező pillantással kísérte végig az új jövevényt, miközben az ajtók becsukódtak, s az Intercontinental Express zökkenve elindult a következő állomás felé.