363/3. A pattogó szerkezet — A rejtélyes kalapdoboz

Laurent kalauz remegő ujjal halászta elő a mesterkulcsát a mellényzsebéből, miközben az arca még mindig az áfonya és a falfehér árnyalatai között ingázott.
– Ha odabent egy elszabadult fenevad vár ránk, én nyomban benyújtom a felmondásomat, Monsieur Vaneau! – suttogta kétségbeesetten, ahogy a zár kattant.
– Ne aggódjon, Laurent. A fenevadak ritkán utaznak első osztályú kalapdobozban, bár kétségkívül felette stílusos volna – jegyezte meg Vaneau, miközben félrelépett a tolóajtó útjából.
Az ajtó sínje elsimult, és a fülke képe eléjük tárult. A fiatal, fátyolos hölgy a kanapé tetején egyensúlyozott, és riadtan kapaszkodott a függönyrojtokba. Az ülés közepén lévő elegáns kartondoboz fedele éppen ebben a pillanatban pattant fel, s belőle egy tenyérnyi, finoman megmunkált réztücsök ugrált ki a szőnyegre. A szerkezet minden egyes rugózásnál parányi fémgolyókat potyogtatott, miközben a belsejéből elszabadult zümmögő hang betöltötte a helyiséget.
– Á, egy automata óraműves szerkezet – mondta Vaneau, és meglepő könnyedséggel hajolva elkapta a feléjük pattogó rézrovart. – Pazar svájci kézművesmunka. Bár a társasági etikett ritkán írja elő a kalapdobozban való szállítását.
– Valaki… valaki a csomagom közé rejtette a legutóbbi megállóban! – lihegte a hölgy, miközben óvatosan leszállt a kanapéról.
Vaneau elfordította a szerkezetet a kezében, s a sárgaréz hasán meglátott egy apró, gravírozott számsort.
Émile Vaneau előveszi régi ezüst zsebóráját. Kinyitja. Egy pillanatig nézi.
– Pontosan tizenöt perc múlva Saint-Mireux állomásra érkezünk – mondta teljesen nyugodtan. – És ott a tulajdonos már alighanem türelmetlenül várja a hálókocsi nem várt küldeményét.