363/2. A zümmögő fülke — A kalapdoboz kaparászása

A tompa csörrenés és az elfojtott sikoly élesen átszúrta az Intercontinental Express lüktető, megszokott ritmusát. Laurent kalauz arca elkékült, mint egy rosszul tartósított áfonya.
– Mon Dieu! Mi volt ez?! – kiáltott fel, és azonnal a fülke tolóajtaja felé kapott, mintha egy láthatatlan gonosz próbálná elrabolni a vasúttársaság presztízsét.
Émile Vaneau, a maga szokott nyugalmával, csak a füstölő kávéscsészéjét tette le a kisasztalra. Tekintete a fülke zárt ajtajára szegeződött, ahol a zümmögés felgyorsult, mintha valami idegesen kapálózna belül.
– Úgy tűnik, mon cher Laurent, a kényes párizsi kalapnak… hangja van – jegyezte meg Vaneau szárazon. – És nem is akármilyen. Azt mondanám, kissé hisztérikus.
Laurent már a kilinccsel birkózott. – Zárva van! Be van reteszelve belülről!
Ekkor egy újabb, ezúttal fémesen csattanó zaj hallatszott a fülkéből, amit egyértelmű, kétségbeesett kaparászás követett. A zümmögés is megerősödött, szinte vibrált a falakon keresztül.
– Engedje meg, hogy kopogtassak, hátha a Madame csak elvétette a kalapja megfelelő elhelyezését – mondta Vaneau, és két elegáns ujjával finoman megütögette az ajtó melletti selyemtapétát. – Madame, minden rendben van odabent? Esetleg a huzat rosszul esett a fejfedőnek?
A fülkéből válasz helyett csak egy halk, de annál elszántabb morgás érkezett, amely kétségkívül nem egy kényes párizsi kalaptól származott. Majd egy újabb, még erőteljesebb csörrenés, mintha egy miniatűr fémgolyó pattogna a falakon.