363/1. A zümmögő kalapdoboz — Az Intercontinental ritmusa

– Remélem, Belcastel után legalább egyetlen csendes órát kapunk – sóhajtott Laurent kalauz, miközben gépiesen helyére simította az egyenruhája gombjait. – Kezdem úgy érezni, mintha ez a vonat nem utasokat, hanem vándorcirkuszi kellékeket szállítana.
– A változatosság a haladás ára, mon cher Laurent – jegyezte meg Émile Vaneau, miközben a kávéscsészéjéből felszálló karcsú gőzoszlopot figyelte. – És be kell látnia: a hegedűtokok ritkán tüsszentenek, ellenben a kalapdobozok tekintetében még nincsenek szilárd tapasztalataink.
Ebben a pillanatban a keskeny folyosó selyemtapétás falai mellett egy karcsú, fekete fátylat viselő hölgy lépdelt el. Karjaiban egy sárgaréz pántokkal kivert, hengeres kalapdobozt szorított magához, amelyből megálló nélkül egyenletes, halk zümmögés hallatszott.
– Engedje meg, Madame, hogy segítsek a poggyásszal! – lépett előre készségesen Laurent.
– Hozzányúlni tilos! – csattant fel a hölgy halk, de rendkívül határozott hangon, majd riadtan visszahúzódott. – Ez… ez csupán egy nagyon kényes párizsi kalap. Érzékeny a huzatra.
– Előkelő fejfedő lehet, ha saját hűtőventilátorral utazik – fűzte hozzá Vaneau száraz mosollyal.
A fátyolos nő nem válaszolt, inkább sietős léptekkel bevonult a szomszédos fülkébe, és azonnal magára rántotta a tolóajtót. A zár kattanásával egy időben a fülkéből tompa csörrenés, majd egy elfojtott sikoly hallatszott.