364/4. A nyitott fülke titka — Éjszakai átvizsgálás

A hatos fülke félhomályában csupán egyetlen magányos, sötétbarna utazótáska pihent a bársonyülések közepén. A szürke kalapos utasnak nyoma sem volt, a rézlámpa pislákoló fénye csak a bútorzat merev kontúrjait világította meg.
– Semmi? – pislogott Laurent kalauz, s zavartan megvakarta a sapkája szélét. – Se elkövető, se gyanúsított?
– A kísértetek ritkán váltanak VIP jegyet, Laurent barátom – jegyezte meg Monsieur Vaneau szelíd derűvel, miközben kimért léptekkel belépett a szűk fülkébe. – Bár el kell ismernem, a táska önmagában is felette tanulságos társaság.
A fiatal fátyolos hölgy óvatosan benézett a kalauz vállai felett, csipkés zsebkendőjét a szájához szorítva.
– De hiszen a fémes kattanás határozottan innen származott! Ugye nem jelent közvetlen veszélyt?
– Ha ártani akart volna nekünk, kedves kisasszony, feltehetően nem várja meg, míg ilyen elegánsan megnyitjuk az ajtót – felelte a fődetektív.
A sötét köpenyes utas fojtott, feszült hangon közbeszólt a folyosóról:
– Nézzék csak azt a lakatot! Vaskos, nehéz szerkezet... mégis, mikor az úr felszállt Saint-Mireux-ben, a csomagja szinte lebegett a kezében. Ez képtelenség!
– A fizika törvényei valóban ritkán engedékenyek – bólintott Vaneau, majd hajlott háttal a bőrönd fölé hajolt, de kezével hozzá sem ért. – Ám ha alaposabban szemügyre vesszük, ez a robusztus zár egyáltalán nem a bőrönd pántját rögzíti, hanem egy apró, finom rézlemezt támaszt alá.
– Egy rézlemezt? – hüledezett Laurent. – De hát mi célból?
– Egy óramű gátlókerekének kioldására – felelte Vaneau, s tekintete a fülke szellőzőrácsára tévedt. – S amint látom, a szomszédos kalapdoboz sem véletlenül rezonált velünk egy ritmusra.