357/1. Az erszény csörgése — A bevezető harmónia

A vonat kiszakadt Montverdun állomásának csendjéből, mintha maga is fellélegzett volna a dobozzenekar „karmesterének” távozása után. Monsieur Vaneau elégedetten hunyorított, miközben a peronra visszahulló hétköznapi zűrzavart szemlélte. A fiatalember, aki eddig oly lelkesen figyelte a drámai fordulatot, most Vaneau felé fordult.
„Nos, Monsieur Vaneau,” – kezdte – „képzelje, azt hittem, valami egzotikus ritmusszekció költözött a hálókocsiba! Ki gondolta volna, hogy egy zár ennyi zajt csap?”
Vaneau elmosolyodott, ajka egy keskeny vonallá húzódott. „Ritka, hogy a főszereplő ennyire hangoskodó, fiatalember. Általában csendben dolgozik, a háttérben. Az igazi mestermű a csendet használja, nem a zajt.”
Ekkor egy új utas lépett be a fülke előterébe. Alacsony volt, kalapja a szeme elé csúszott, és két hatalmas vászontáskát szorongatott. A táskákból halk, de határozott csörgés szűrődött ki, mintha apró érmék táncolnának benne. Az úr gyanúsan, túlságosan is élénken pásztázta a tekintetével a fülkét, majd Monsieur Vaneau-ra tévedt. Egy pillanatra megdermedt, aztán gyorsan továbbkapta tekintetét.
„Na, tessék!” – súgta a fiatalember, aki Vaneau mellett állt. „Újabb hangjáték! Ezúttal mi lesz? Egy utazó zenegép?”
Vaneau bólintott. „A jelek szerint a csend csak átmeneti volt, fiam. A vasútvonalak, mint az élet, sosem maradnak teljesen néma. Mindig akad valaki, aki dallamot visz a monotonitásba, még akkor is, ha az a dallam… nos, finoman szólva, monetáris jellegű.” Tekintete a csörgő erszényt szorongató új utasra siklott.
Az úr, mintha érezte volna a detektív figyelmét, megremegett, és még szorosabban markolta erszényeit. Arca halványan kipirult, és a táskákban a csörgés is felgyorsult. Úgy tűnt, a vonaton sosem fogy el a rejtélyes zene.
A vonat egyenletes ritmusban szelte a tájat. Monsieur Vaneau ekkor elővette régi ezüst zsebóráját. Egy pillanatra nézte a mutatókat, majd nyugodtan megszólalt: „Pontosan tíz perc múlva érkezünk Beaumont-sur-Oise állomásra.” A fiatalember kíváncsian nézett Vaneau-ra, majd az új, csörgő utasra, aki ettől a bejelentéstől mintha még jobban összehúzta volna magát. Úgy tűnt, a vonat nem csak úti célok, hanem új rejtélyek felé is robogott.