356/1. Új rejtély a hálókocsin — A halk kopogás

A vonat, Fontainebleau-t maga mögött hagyva, ismét a megszokott ritmusára kapcsolt. Monsieur Émile Vaneau, miután egy udvarias bólintással elküldte a távozó rendőröket és az őrizetbe vett férfit, kényelmesen hátradőlt. Egy újabb eset zárult le tisztán, akárcsak egy gondosan összecsomagolt irat.
Egy fiatal nő, akinek karjait valóságos kartondobozhegy nyelte el, botorkált be a kocsiba. Navigációja a küszöbön álló katasztrófa balettje volt, amelyet egy fémből készült, finom *csörrenés* szakított meg az egyik ingatag csomagjából. Kapkodó idegességet sugárzott, úgy szőtte át a folyosót, mint egy megriadt őzike egy bőröndökből álló aknamezőn.
Vaneau, száraz derűvel a tekintetében, figyelte, ahogy a nő bepréseli rakományát egy üres fülkébe. A dobozokra fordított intenzív figyelme arra utalt, hogy azok többet rejtenek, mint egyszerű szuveníreket. Valóban, halvány, ritmikus *kopogás* kezdett kiszűrődni a legkisebb csomagból, mely olyan kitartó volt, mint egy távoli óra ketyegése.
„Micsoda utazás!” – mormogta a fiatal férfi, aki épp most tért vissza a fülkéjébe, szintén elkapva a furcsa jelenetet.
Vaneau bólintott. „Az ember azt hinné, egyszerű. De a dobozok, Monsieur, azok ritkán egyszerűek. Különösen, ha valami bennük már megpróbálja elmondani a saját történetét.”
A detektív tekintete visszatért a fiatal nő rejtélyes terheihez. A *kopogás* most már egyértelmű volt, mintha üzenetet próbálnának közvetíteni a kartonfalon át. „Nemsokára megérkezünk Chantilly-be,” mondta Vaneau. „Talán addigra a dobozok is elárulnak valamit.” A vonat egyenletes zúgással haladt tovább, magával sodorva az új rejtély első, halk suttogását.