356/2. Új rejtély a hálókocsin — A dobozok dobzenéje

A halk suttogásból nemsokára határozottabb ritmus lett. A dobozok között, mintha egy apró dobos próbálna zenekart szervezni a fülke mélyén, a kopogás egyre hangosabbá vált. A fiatal nő, aki addig igyekezett a lehető legkevésbé feltűnőnek lenni, most már szinte táncolt a széken, minden apró rázkódásra összerezzenve. Szemei idegesen cikáztak, mintha a dobozokból bármelyik pillanatban kiugorhatna egy egész cirkusz.
„Kopogás, kopogás, ki van ott?” – mormolta a fiatal férfi, Monsieur Vaneau felé fordulva, félig tréfásan, de a hangjában ott bujkált a valódi kíváncsiság. „Talán egy eltévedt postás, aki elfelejtette, hogy a levélküldeményeket nem szokás belülről feladni?”
Monsieur Vaneau halványan elmosolyodott. „Lehet, hogy csak egy igen türelmetlen levél. Vagy egy olyan, amelyik maga a hír. Az a baj a dobozokkal, fiatalember, hogy tartalmuk néha sokkal határozottabban kommunikál, mint a gazdájuk.” Tekintete a reszkető nőre vándorolt.
A nő, mintha meghallotta volna, összeszorította a száját. „Nincs... semmi. Csak... a csomagolás.” A hangja vékony volt, és annyira hamis, mint egy rosszul beállított hegedűhúr. A kopogás ekkor egy hirtelen, éles *recsegő* hangba torkollott, mintha valami megpróbálna áttörni a kartonon. Egy pillanatra csend lett, majd a recsegés folytatódott, most már feltűnő szakadásokkal tarkítva.
„A csomagolásnak meglepő hangulata van,” – jegyezte meg Vaneau. „Főleg, ha úgy tűnik, mintha valami *kicsomagolná* magát belülről, némi agresszióval fűszerezve.” A fiatal nő felpattant, és a dobozok felé kapott, mintha egy rossz álomból ébredne. A kopogás hirtelen felgyorsult, már-már eszeveszett ritmusban. Valami a dobozok mélyén *valóban* nagyon sietett Chantilly felé. Vagy inkább kifelé belőlük.