355/2. A nehéz keret — A guruló rézgolyó

A fülke csendjében a fém szimfóniája ismét megszólalt, amint a szerelvény egy meredekebb kanyart vett be. A szürke kalapos férfi görcsösen magához rántotta a csomagot, miközben tekintete riadtan ugrált az utasok között.
– Csupán egy elszabadult szög! – bizonygatta köszörülve a torkát. – A régi tölgyfa keretekben néha meglazulnak a szerelvények.
– Kivételesen intelligens szög lehet, ha ütemesen gurul fel-alá – jegyezte meg a fiatal férfi felvont szemöldökkel. – És ha a fülcsatornám nem csap be, legalább három különböző méretű csapágygolyó kíséri az útját.
Monsieur Vaneau lassan előrehajolt, s mutatóujját a barna csomagolópapír elnyűtt sarka felé nyújtotta.
– A szárított tölgyfa illata valóban kellemes – mondta szelíd nyugalommal Vaneau –, de az a halvány gépolajszag, ami a hajtások közül árad, sokkal inkább emlékeztet egy genfi órásmester műhelyére. Vagy egy széfgyárosra.
– Hozzányúlni tilos! – csattant fel a szürke kalapos utas, és védekezően a csomagra borult. – Ez magántulajdon! Micsoda pofátlanság egy idegen örökségét szimatolni!
– A szimatolás túlzó kifejezés, uram. Csupán megfigyelem a fizika törvényeit – válaszolta Vaneau halkan. – De mondja csak, a néhai nagynénje szerette a finommechanikát?
A szürke kalapos férfi homlokán apró izzadságcseppek jelentek meg. Dühösen felpattant, hogy a csomagot a felső csomagtartóra emelje, ám a doboz váratlanul kisiklott a kezéből. A nehéz keret nagy robajjal a fülke kisasztalára zuhant, s a vastag papír a saroknál hosszában végighasadt. A résen át nem egy festett vászon, hanem egy fényes sárgaréz tárcsa villant meg, amelyen apró, gravírozott számok sorakoztak.