Nyomozás az InterContinental expresszen · Mr. Poliniak
355/1. A nehéz keret — Az első gyanús mozdulat
A szerelvény egyenletes zakatolással hagyta maga mögött Saint-Mireux kivilágított peronját. A 4-es fülkében lassan alábbhagyott a korábbi zűrzavar feszültsége, bár a fiatal férfi még mindig néhányszor idegesen a folyosó felé pillantott, mintha újabb egyenruhások megjelenésétől tartana.
– Nos, legalább a fanyar parfümgőz elült – sóhajtott fel a fiatalember, majd kíváncsi tekintetét a fülkébe frissen belépő, szürke kalapos úrra szegezte. – Bár ahogy nézem, az Intercontinental Express egyetlen percre sem marad megdöbbentő tárgyak nélkül.
A szürke kalapos utas nem válaszolt. Görcsös, szinte szorongó mozdulattal ölelte magához a vastag, barna csomagolópapírba burkolt szögletes tárgyat, miközben óvatosan leült a szemközti ülésre. A festménykeret meglepően nehéznek tűnt: a férfi karja láthatóan megremegett a súlya alatt, s amint letette maga mellé, a kárpitozott fa kanapé élesen megroppant.
– Csak egy családi portré – morogta az új utas szűkszavúan, miközben idegesen igazította meg kalapja karimáját. – Semmi különös. A néhai nagynénémet ábrázolja.
– Érdekes – jegyezte meg Émile Vaneau halk, kimért hangon, miközben kényelembe helyezte magát. – Úgy tűnik, a nagynénje rendkívül fajsúlyos egyéniség lehetett. Vagy a keret készült szilárd ólomból.
– Egyáltalán nem ólom! – tiltakozott túlzott hevességgel a férfi, s csontos ujjaival védekezően a csomagra markolt. – Csupán régi, szárított tölgyfa. Miért kellene mindent gyanúsnak találni ezen a vonaton?
– Ez csupán a szakmai ártalom és a megfigyelés csendes öröme, uram – válaszolta Vaneau szelíd mosollyal. – De ha a tölgyfa finoman megcsörren, amikor a mozdony felgyorsít, az ritkán a fának köszönhető, sokkal inkább a mögötte elrejtett fém alkatrészeknek.
A szürke kalapos úr elsápadt, a fiatal férfi pedig azonnal közelebb hajolt. A csomagolt keret mélyéről valóban egy halk, ritmikus koccanás hallatszott, mint amikor egy elszabadult rézgolyó gördül végig egy zárt vájatban. Az új rejtély ezzel lassan bevette magát a hálókocsi csendjébe.
– Nos, legalább a fanyar parfümgőz elült – sóhajtott fel a fiatalember, majd kíváncsi tekintetét a fülkébe frissen belépő, szürke kalapos úrra szegezte. – Bár ahogy nézem, az Intercontinental Express egyetlen percre sem marad megdöbbentő tárgyak nélkül.
A szürke kalapos utas nem válaszolt. Görcsös, szinte szorongó mozdulattal ölelte magához a vastag, barna csomagolópapírba burkolt szögletes tárgyat, miközben óvatosan leült a szemközti ülésre. A festménykeret meglepően nehéznek tűnt: a férfi karja láthatóan megremegett a súlya alatt, s amint letette maga mellé, a kárpitozott fa kanapé élesen megroppant.
– Csak egy családi portré – morogta az új utas szűkszavúan, miközben idegesen igazította meg kalapja karimáját. – Semmi különös. A néhai nagynénémet ábrázolja.
– Érdekes – jegyezte meg Émile Vaneau halk, kimért hangon, miközben kényelembe helyezte magát. – Úgy tűnik, a nagynénje rendkívül fajsúlyos egyéniség lehetett. Vagy a keret készült szilárd ólomból.
– Egyáltalán nem ólom! – tiltakozott túlzott hevességgel a férfi, s csontos ujjaival védekezően a csomagra markolt. – Csupán régi, szárított tölgyfa. Miért kellene mindent gyanúsnak találni ezen a vonaton?
– Ez csupán a szakmai ártalom és a megfigyelés csendes öröme, uram – válaszolta Vaneau szelíd mosollyal. – De ha a tölgyfa finoman megcsörren, amikor a mozdony felgyorsít, az ritkán a fának köszönhető, sokkal inkább a mögötte elrejtett fém alkatrészeknek.
A szürke kalapos úr elsápadt, a fiatal férfi pedig azonnal közelebb hajolt. A csomagolt keret mélyéről valóban egy halk, ritmikus koccanás hallatszott, mint amikor egy elszabadult rézgolyó gördül végig egy zárt vájatban. Az új rejtély ezzel lassan bevette magát a hálókocsi csendjébe.
Ebben a részben
Szereplők
—
Helyszín
—
Előző jelenet szereplői
- az-uj-hegedus-utas
- elegans-holgy
- fiatal-ferfi-kivancsi
- monsieur-emile-vaneau
Részvétel
A műveletekhez regisztrálj vagy lépj be — a ponttáblán látod, miért jár pont.