352/7. A hegedűtok rejtélye — A makacs entitás

A szerelvény lendületet vett, Châteauneuf állomása mögöttük maradt. A folyosó enyhén ringatózott, de a benne lévő feszültség merev maradt. Az-uj-hegedus-utas, a tokot egy hajótörött kétségbeesésével markolva, azt kívánta, bárcsak egyszerűen elpárologhatna a helyszínről.
„Nos, ahogy látom,” kezdte Vaneau úr, tekintetével a távoli, mozgó tájat fürkészve, „a vonatszellem, vagy a tok szelleme, ahogy Laurent is megjegyezte, még mindig velünk utazik. Különösen makacs entitás, nemde? Talán egy alapos bemutatkozás segítene.” A száraz megjegyzés a hegedűtokra irányult, nem is annyira az utasra.
Laurent kalauz, aki már visszanyerte professzionális tartását, bár szeme továbbra is gyanakvóan pislogott, bólintott. „Pontosan, uram. Vendégeink szeretik tudni, kivel utaznak. És ez a tok… nos, ő nem éppen csendes utas. Ugyan, nyissa ki, hölgyem. Csak egy gyors pillantás. Ha tényleg egy hegedű van benne, tisztáznánk a félreértéseket. Még a macskákat is megnyugtatná, ha tudnák, nem egy miniatűr szörny bújik meg ott.” A távolból egy halk, elfojtott nyávogás szűrődött át, mintha az idos-holgy-macskakkal háziállatai helyeselnének.
Az-uj-hegedus-utas arca sápadt volt. A reményteljes csillogás a szemében végleg kialudt, helyét mély aggodalom vette át. „De… de uraim! Nincs rá okom… ez az én magánügyem! És a macskáknak… a macskáknak ehhez semmi közük!” Szorítása a tokon megfeszült, ujjai fehéredtek.
Vaneau úr lassan elmosolyodott. „A magánügy, hölgyem, az Intercontinental Expressen gyakran válik… közüggyé. Különösen, ha az a magánügy fura csikorgásokat produkál, és a macskák hallásküszöbét is kimeríti. Azt hiszem, a legtisztább megoldás az lenne, ha végre kiderülne, milyen dallamok rejtőznek a tokjában.”
Laurent érezte, hogy Vaneau úr most átengedi neki a terepet. „Hölgyem, kérjük, tegye le a tokot. Ha nem teszi, kénytelen leszek… segíteni magának. Az utazás biztonsága mindenekelőtt.” Szavai határozottak voltak, és a kalauz most már egyenesen a tok felé nyúlt. Az utas hirtelen megrándult, és ösztönösen hátrahőkölt, szinte a falba préselődött. A tokon lévő ujjai remegtek, és egy apró, alig hallható, de jellegzetes *koppanás* hallatszott ismét a tok belsejéből. Ezúttal azonban egyértelműen puha, tompa hang volt, mintha valami nehéz, de nem fémes tárgy ütődött volna neki a belső falnak.