350/4. A csicsergő kosár — A bellerive-i végkifejlet

– A mechanikus ciripelést nem egy megrémült kismadár adta ki – folytatta Monsieur Vaneau, elállva a fekete kalapos úr menekülési útját. – Hanem az idős úr ellopott zsebórájából átalakított, finoman rugózott zárszerkezet. Ön a kosár fémkapcsába építette be a zsákmányolt fogaskerekeket, míg az ánizsos fűszerporral a szerkezet műszerolajának szagát igyekezett leplezni.
– A fiatal hölgy pedig gyanútlanul hordozta a csalit – tette hozzá Laurent kalauz, szigorú pillantást vetve a sápadt utasra.
– Pontosan – bólintott Vaneau. – Mindenki egy csicsergő kedvencet keresett, amíg az Ön táskájában lapuló szerszámok elvégezték a munka nehezét. Ám a sárgaréz reszelék elárulta, hogy a fémkapocs átalakítója és a táska tulajdonosa egy és ugyanaz a személy, akit…
A mondat közepén a szerelvény hirtelen akkorát fékezett, hogy a folyosói lámpák megremegtek, s a távoli fülkékben csörrentek a kristálypoharak. Az Intercontinental Express lassan begördült Bellerive állomásának kivilágított peronjára.
Az ajtó gőzsziszegéssel kinyílt, és két helyi nyomozó lépett a kocsiba. A vezetőjük hűvösen végigmérte a társaságot, majd a kalapos úrhoz lépett:
– Letartóztatom Önt a törvény nevében, a határ menti óralopások ügyében.
– …akinek a mesterkedései most véget értek – fejezte be Vaneau udvarias mosollyal.
A gyanúsítottat némán elvezették. Miközben a vonat komótosan újra nekilendült a sötétnek, a peronról egy új utas szállt fel, aki feltűnően óvatosan egy túlságosan nehéz, rézveretes fadobozt szorított a mellkasához. Monsieur Vaneau elégedetten kattintotta be ezüst zsebóráját, s figyelmes tekintettel követte az új jövevény lépteit.