350/2. A csicsergő kosár — Fűszeres nyomok

Laurent a homlokát törölgette, miközben a hatos fülke zárt ajtaját bámulta.
– Ha nem madár, uram, akkor legfeljebb egy szerelmes tücsök, ami átment az órásmesteri vizsgán – mormolta a kalauz. – De az a fűszeres illat... mintha valaki ánizst és égett viaszt kevert volna a folyosó levegőjébe.
– Az ánizs jelenléte a vasúti közlekedésben ritkán véletlen, Laurent – jegyezte meg Monsieur Vaneau, és elindult a szomszédos fülke felé. – Különösen, ha egy fekete kalapos úr épp most próbálja észrevétlenül elhagyni a helyszínt.
Az ötös fülke ajtaja valóban résnyire nyílt, s egy magas, sötét öltönyös férfi lépett ki a folyosóra. Széles karimájú kalapját mélyen a szemébe húzta, kezében apró, fémkapoccsal ellátott bőrtáskát szorított.
– Bocsánatot kérek, uraim – mondta a fekete kalapos úr, miközben gyanakvó pillantást vetett Vaneau-ra. – A zaj... s az az elviselhetetlen szag. Azt hittem, valami elromlott a fűtőtestben.
– A fűtőtestünk, tisztelt uram, kizárólag gőzt bocsát ki, ánizsaromát soha – felelte Vaneau szelíd udvariassággal. – Hacsak a kazánfűtőnk nem döntött úgy, hogy menet közben mézeskalácsot süt.
– Ön gúnyolódik velem? – szűkült össze a férfi szeme.
– Semmi esetre sem – biztosította Vaneau. – Csupán megfigyelem, hogy a táskája sarka épp most hagy fűszerillatú nyomot a szőnyegen.