348/3. A csengő kalapdoboz — A finommechanika titka

– Nos, ha valóban csupán tollakról van szó, igazán pazar a szerkezet – fűzte hozzá Monsieur Vaneau, miközben óvatosan meglendítette a doboz melletti rézpántot. A csilingelés hirtelen egy mély, zakatoló rezonanciává szelídült, mintha egy kisméretű rugós szerkezet próbálna átpréselni valami jóval nehezebb tárgyat a kartonon.
– Ne nyúljon hozzá! – szisszent fel az új kalapos utas, és görcsösen a pántra markolt. – A párizsi kalapdivat rendkívül érzékeny a hirtelen mozdulatokra! A szerkezet finom, és ha megsérül, a kalap elveszíti a formáját.
– Éppen emiatt aggódom – jegyezte meg elgondolkodva az elegáns úr, miközben közelebb lépett a folyosó hűvösében. – Hacsak a legújabb divat nem tiszta ezüstből készült miniatűr darabokat tartalmaz, drágám, a doboz súlya kissé túlzónak tűnik egyetlen bokréta tollhoz képest.
– Ó, az valóban túl súlyos lenne egy este hordott fejfedőnek – mosolygott az elegáns hölgy. – Bár egy nehezebb estélyi ruhához kétségkívül roppant mutatós kiegészítő volna.
Laurent kalauz óvatosan közelebb hajolt, és félrebillentett fejjel hallgatózott a doboz pereménél.
– Uram, engedje meg a megjegyzést – mondta Laurent –, de ez a kalapdoboz pontosan úgy csörög, mint a nagybátyám kakukkos órája, mielőtt kiugrik belőle a madár. Nem lehet, hogy a tollak hamarosan elszabadulnak?
– Ez abszurdum! – méltatlankodott az új kalapos utas, miközben a homlokán apró izzadságcseppek jelentek meg. – Egy modern művészeti alkotásról van szó! Bárki láthatja, aki ért a kortárs eleganciához!
Monsieur Vaneau elővette zsebéből az ezüst csipeszét, amellyel a selyemszalag szélét halkan megemelte.
– A modern művészet valóban csodálatos – mondta szárazon a fődetektív. – Különösen akkor, ha a kartondoboz alján át derengő sárgaréz nem csupán díszítés, hanem egy gondosan elrejtett csempészáru belső fogaskereke.