347/5. A csörgő titkok — Az improvizált kakofónia

Az energikus úr, akinek verejtékcseppjei már-már a bőröndön kopogó csengők ritmusára hullottak, kínosan köhintett. „Ó, hát, tudja, Monsieur Vaneau,” – kezdte, hangja egy oktávval magasabbra szökött, mint ahogy azt egy úriembertől elvárnánk – „ezek… ezek nagyon *temperamentumos* csengők! Nem szeretik, ha parancsolnak nekik. Inkább improvizálnak. Van nekik egy saját belső… dallamuk.”
Vaneau úr nyugodtan bólintott, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, hogy egy bőröndnyi csecsebecse zenei önállósággal bír. „Értem. Akkor tehát egy *improvizatív* csengőgyűjteményről van szó. Rendkívül ritka. Különösen, ha a repertoárja ennyire… *konzekvens*,” – tette hozzá, utalva a rendületlen, sőt, fokozódó csörgésre. – „Azt hinné az ember, hogy egy valóban szabad szellemű kollekció azért néha megkínálná a hallgatóságot egy kis pihenővel is, nemde?”
Az elegáns úr ekkor már a homlokát masszírozta. „Ha ez egy koncert, Monsieur Vaneau, akkor a zenekarnak sürgősen szüksége lenne egy karmesterre. Vagy legalább egy hangerőszabályzóra.” Az elegáns hölgy halk nyögéssel egyetértett. A vonat egy újabb lendülettel gyorsított, és a csörgés, mintha csak erre várt volna, egy még sürgetőbb, már-már hisztérikus ütemre váltott. Az energikus úr még jobban térdei közé szorította a bőröndöt, ám az már szinte vibrált a kezében. Egy apró, csillogó tárgy, talán egy rézcsengő, ki is ugrott belőle, és a kocsi padlóján gurult, egy rövid, éles csilingeléssel búcsúzva a bezártságtól.
Laurent, a kalauz, akinek az arcán már komoly aggodalom ült ki, lehajolt, hogy felvegye a szökevényt. „Monsieur, ez a bőrönd… Nem gondolja, hogy ideje lenne egy alaposabb ellenőrzésnek? Nem tűnik éppen hagyományos utazási kiegészítőnek.”
Vaneau úr tekintete, miután végignézte a csengő rövid szabadságharcát, megállapodott az energikus úron. „Hagyományos. Igen, Laurent, a hagyomány, az a megbízhatóság. A megbízhatatlan tárgyak pedig gyakran rejtenek meglepetéseket. Miért is menekülnek a csengők az Ön gyűjteményéből, kedves uram? Túl sok a tehetség egy helyen, vagy talán… valami *más* van ott odabent, ami ennyire sietne a fényre?”