345/1. A csörgő kincsek — Új dallam az expresszen

A vonat felmorgott, majd zúgó morajlással folytatta útját. Monsieur Vaneau elégedetten igazította meg a gallérját, miközben tekintetével követte a távozók utolsó alakjait a peronon. A fülke visszanyerte megszokott csendjét, amit azonban hamarosan felülírt egy új, ritmikus zörgés a folyosó felől. A fiatal hölgy, aki különös, csörgő dobozaival küzdött, most épp azzal birkózott, hogy feltegye őket a csomagtartóra.
A hölgy arca kipirult az erőfeszítéstől, ahogy a dobozok, mintha apró, felháborodott manók laknának bennük, minden mozdulatra tiltakozó hangot adtak. Egy fémcsörgés, egy finom koppanás, majd egy halk, suhogó hang – mintha a dobozok belső élete próbálná felfedni magát a külvilág előtt. Vaneau egy halvány mosollyal nézte a küzdelmet. Az elegáns úr, aki egy távcsövet szorongatva lépett be a fülkébe, szintén érdeklődve figyelte a jelenetet.
„Feltételezem, kedves kisasszony, hogy poggyásza nem éppen a diszkréció mintaképe” – jegyezte meg Vaneau udvariasan, de szemeiben ott vibrált a száraz humor. A hölgy, végre felhelyezve az utolsó zajos csomagot, kissé lihegve válaszolt.
„Ó, Monsieur! Ezek a… nos, nevezzük őket kincseknek! Mindegyiknek megvan a maga hangja, mintha minden apró tárgy elmesélné a saját történetét.” Leült az egyik szemközti ülésre, miközben az elegáns úr a távcsövével a kezében, mintha madarat lesne, letelepedett mellé.
„Valóban, a tárgyak gyakran beszélnek” – elmélkedett Vaneau, tekintetét a távolba szegezve, mintha a horizonton olvasná a rejtélyek következő fejezetét, valójában azonban a dobozok felé pillantott. „Különösen azok, amelyek valami titkot rejtenek. Vagy éppenséggel… egy sokkal prózaibb, de annál érdekesebb dallamot adnak elő.” A vonat egyenletesen robogott tovább, és a dobozok új, ám ismerősnek ható ritmusban csörömpöltek. Az Intercontinental Express Chantelle állomás felé haladva lassan, de biztosan új rejtélyek ölelésébe ringatta utasait, a kisasszony csörgő kincsei pedig mintha egy különleges koncert nyitányát játszották volna. Monsieur Vaneau, a maga higgadt módján, már hallotta a legelső hangjegyeket.