Nyomozás az InterContinental expresszen · Mr. Poliniak
295/2. Új rejtély a hálókocsin — Az ólomakkordok visszhangja
„Ólommal, mondja?” – kérdezte Vaneau, elgondolkodva. „Milyen érdekes megoldás. A legtöbb művész inkább a súly csökkentésére törekszik, nem pedig a növelésére, különösen utazáskor.”
A fiatal hegedűs idegesen igazította meg a nyakkendőjét. „Nos, ez… egy különleges modell, Monsieur. Egyedi igényekre szabva. A vibrációk ellen. Tudja, a vasúti rázkódás. Egy Stradivarius másolatnál minden apró részlet számít, még ha nem is az eredeti.” A hangja kissé remegett.
„Értem. Tehát az ólom nem a hangszerben van, hanem a tokban, a stabilitás érdekében. Okos.” Vaneau lassan bólintott. „Bár a vasúti mérnökök szerint a modern szerelvények már alig rázkódnak. Szinte pihentető az utazás.”
„Ó, igen, persze, a tokban! Speciális rekeszekben, hogy ne sérüljön semmi!” – kapott az alkalmon a hegedűs. „És persze, a modern vonatok csodálatosak, de az igazi mesterművek... ők érzékenyek. Mint a díva a színpadon. Soha nem tudhatja, mikor jön egy váratlan mozdulat, egy hirtelen fékezés.” Tekintete nyugtalanul cikázott a fülke ablakán kívül.
„És milyen dallamokat hív elő ez a díva?” – kérdezte Vaneau. „Valbourgba tart a különleges hangszerrel?”
„Igen, igen, Valbourgba,” felelte a fiatalember, hangjában a téma változásától érzett megkönnyebbülés. „Egy fellépésre. Egy kis magánkoncertre. Egy igen... fontos eseményre.”
Vaneau elmosolyodott. „Magánkoncert? Az szép. A Valbourg-i közönség szerencsés. Remélem, a súlyos hangszer nem okoz fáradtságot a kezeinek a fellépés előtt. Az ujjaknak frissnek kell lenniük, nem igaz?” A detektív pillantása a tokra vándorolt, majd vissza a hegedűs izzadó homlokára. A fiatalember egy erőtlen mosollyal válaszolt, majd sietve elővett egy kottát, és abba temetkezett. A vonat a megszokott ritmusban vitte tovább furcsa utasait a következő megálló felé, a még ismeretlen Saint-Mireux állomásra.
A fiatal hegedűs idegesen igazította meg a nyakkendőjét. „Nos, ez… egy különleges modell, Monsieur. Egyedi igényekre szabva. A vibrációk ellen. Tudja, a vasúti rázkódás. Egy Stradivarius másolatnál minden apró részlet számít, még ha nem is az eredeti.” A hangja kissé remegett.
„Értem. Tehát az ólom nem a hangszerben van, hanem a tokban, a stabilitás érdekében. Okos.” Vaneau lassan bólintott. „Bár a vasúti mérnökök szerint a modern szerelvények már alig rázkódnak. Szinte pihentető az utazás.”
„Ó, igen, persze, a tokban! Speciális rekeszekben, hogy ne sérüljön semmi!” – kapott az alkalmon a hegedűs. „És persze, a modern vonatok csodálatosak, de az igazi mesterművek... ők érzékenyek. Mint a díva a színpadon. Soha nem tudhatja, mikor jön egy váratlan mozdulat, egy hirtelen fékezés.” Tekintete nyugtalanul cikázott a fülke ablakán kívül.
„És milyen dallamokat hív elő ez a díva?” – kérdezte Vaneau. „Valbourgba tart a különleges hangszerrel?”
„Igen, igen, Valbourgba,” felelte a fiatalember, hangjában a téma változásától érzett megkönnyebbülés. „Egy fellépésre. Egy kis magánkoncertre. Egy igen... fontos eseményre.”
Vaneau elmosolyodott. „Magánkoncert? Az szép. A Valbourg-i közönség szerencsés. Remélem, a súlyos hangszer nem okoz fáradtságot a kezeinek a fellépés előtt. Az ujjaknak frissnek kell lenniük, nem igaz?” A detektív pillantása a tokra vándorolt, majd vissza a hegedűs izzadó homlokára. A fiatalember egy erőtlen mosollyal válaszolt, majd sietve elővett egy kottát, és abba temetkezett. A vonat a megszokott ritmusban vitte tovább furcsa utasait a következő megálló felé, a még ismeretlen Saint-Mireux állomásra.
Ebben a részben
Szereplők
- az-uj-hegedus-utas
- monsieur-emile-vaneau
Helyszín
- a-vonat
- saint-mireux-allomas
- valbourg-allomas
Előző jelenet szereplői
- az-uj-hegedus-utas
- monsieur-emile-vaneau
Folytatás
Részvétel
A műveletekhez regisztrálj vagy lépj be — a ponttáblán látod, miért jár pont.