Nyomozás az InterContinental expresszen · Mr. Poliniak
293/3. A sárfoltok nyomában — Csapda a folyosón
Monsieur Vaneau apró öngyújtólángja kísérteties fénybe vonta a nedves agyagnyomokat a padlószőnyegen. Az utasok feszülten követték a sárga fénycsóvát, amikor a hálókocsi homályos végéből dühös léptek zaja hallatszott, majd egy alak majdnem átesett a kalauz összecsukható székén.
– Ez egyszerűen tűrhetetlen! – rontott előre egy fiatal, kíváncsi férfi, miközben a zakóját rázta dühösen. – Valaki a sötétben nekem rontott, és tetőtől talpig vizes sárral kent össze! Ráadásul még a kalapomat is leütötte a fejemről!
– Az én kalapomról ne is beszéljünk! – vágott közbe az új kalapos utas, aki a sötétben dühösen próbálta formára igazítani a meggyötört fejfedőjét. – Valaki szó szerint átgázolt rajtam, és egy büdös szót sem szólt! Ez a vonat egyre inkább egy vágóhídra hasonlít, nem pedig egy első osztályú járatra!
– Csendet! Nyugalom, uraim! – szólalt meg egy renyhe, de határozott hang az egyik fülke mélyéből. Az avermesi rendőrnyomozó lépett ki a folyosóra, arca vöröslött a felháborodástól. – Hatósági személy vagyok. Ki merészelte megzavarni a közrendet ezen a vonaton a sötétség leple alatt?
– Úgy tűnik, egy meglehetősen sietős és sárga agyagot kedvelő egyén – jegyezte meg Vaneau szárazon, miközben az öngyújtót kissé megdöntve a nyomozó nadrágszárára irányította. – Bár, ha jól látom, a nyomozó úr cipője is gyanúsan tiszta maradt... eddig.
Vaneau úr ekkor lassan, kimért mozdulattal elővette a mellényzsebéből a régi ezüst zsebóráját. Kinyitotta, egy pillanatig nézte a mutatók finom járását a gyenge lángfényben, majd halkan, de ellentmondást nem tűrően megszólalt:
– Pontosan tizenhét perc múlva Aulnay-les-Forges állomásra érkezünk. Addig is javaslom, tartsuk szemmel egymás cipőtalpait. A sár ugyanis, ellentétben a tolvajjal, nem szokott hazudni.
– Ez egyszerűen tűrhetetlen! – rontott előre egy fiatal, kíváncsi férfi, miközben a zakóját rázta dühösen. – Valaki a sötétben nekem rontott, és tetőtől talpig vizes sárral kent össze! Ráadásul még a kalapomat is leütötte a fejemről!
– Az én kalapomról ne is beszéljünk! – vágott közbe az új kalapos utas, aki a sötétben dühösen próbálta formára igazítani a meggyötört fejfedőjét. – Valaki szó szerint átgázolt rajtam, és egy büdös szót sem szólt! Ez a vonat egyre inkább egy vágóhídra hasonlít, nem pedig egy első osztályú járatra!
– Csendet! Nyugalom, uraim! – szólalt meg egy renyhe, de határozott hang az egyik fülke mélyéből. Az avermesi rendőrnyomozó lépett ki a folyosóra, arca vöröslött a felháborodástól. – Hatósági személy vagyok. Ki merészelte megzavarni a közrendet ezen a vonaton a sötétség leple alatt?
– Úgy tűnik, egy meglehetősen sietős és sárga agyagot kedvelő egyén – jegyezte meg Vaneau szárazon, miközben az öngyújtót kissé megdöntve a nyomozó nadrágszárára irányította. – Bár, ha jól látom, a nyomozó úr cipője is gyanúsan tiszta maradt... eddig.
Vaneau úr ekkor lassan, kimért mozdulattal elővette a mellényzsebéből a régi ezüst zsebóráját. Kinyitotta, egy pillanatig nézte a mutatók finom járását a gyenge lángfényben, majd halkan, de ellentmondást nem tűrően megszólalt:
– Pontosan tizenhét perc múlva Aulnay-les-Forges állomásra érkezünk. Addig is javaslom, tartsuk szemmel egymás cipőtalpait. A sár ugyanis, ellentétben a tolvajjal, nem szokott hazudni.
Ebben a részben
Szereplők
- a-konyv-halmokkal-utazo-no
- avermesi-rendornyomozo
- az-uj-hegedus-utas
- az-uj-kalapos-utas
- fiatal-ferfi-kivancsi
- monsieur-emile-vaneau
Helyszín
- 4-es-fulke-elotere
- a-vonat
Előző jelenet szereplői
- a-konyv-halmokkal-utazo-no
- az-uj-hegedus-utas
- monsieur-emile-vaneau
- zaklatott-uj-utas
Folytatás
Részvétel
A műveletekhez regisztrálj vagy lépj be — a ponttáblán látod, miért jár pont.