Nyomozás az InterContinental expresszen · Mr. Poliniak
291/9. A nehéz hegedűtok — A zsebóra kattanása
A folyosón terjengő gyanakvás szinte tapinthatóvá vált, amikor a szürke kalapos utas dühösen megigazította gallérját, és fenyegetően lépett egyet a fülke ajtaja felé.
– A maguk kíváncsisága határozottan átlépi a jó ízlés határait – sziszegte, miközben az új, hegedűs utas dacosan magához szorította a fekete tokot, mintha attól tartana, hogy a fiatalember azonnal feltépi a fémcsatokat.
– Én csupán a fizika törvényei iránt érdeklődöm – felelte a kíváncsi fiatalember, kissé megemelve a hangját. – Egy Stradivarius ritkán húzza le az ember vállát úgy, mintha egy kovácsműhely üllőjét cipelné. Nem beszélve a gyanúsan fémes csörrenésről.
Monsieur Vaneau ekkor a tőle megszokott, végtelen eleganciával a mellényzsebéhez nyúlt. Elővette régi ezüst zsebóráját, egyetlen halk kattanással felnyitotta a fedelét, majd tekintetét a számlapról a feszült társaságra emelte.
– Pontosan tizenkét perc múlva Aulnay-les-Forges állomásra érkezünk – mondta halkan, de oly mértékű bizonyossággal, ami azonnal elnémította a folyosón zajló vitát. – És ott, attól tartok, a nehézségi erő kérdése hirtelen egészen új megvilágításba kerül.
– Mit akar ezzel mondani, monsieur? – horkant fel a hegedűs utas, akinek ujjai fehéredtek a tok fogantyúján.
– Csupán azt – mosolygott Vaneau –, hogy a valódi művészetet ritkán mérik kilogrammban, hacsak nem aranyrudakról van szó, amelyek oly kényelmesen elférnek a bársony bélés alatt. A nehéz dallamok ideje lejárt.
– A maguk kíváncsisága határozottan átlépi a jó ízlés határait – sziszegte, miközben az új, hegedűs utas dacosan magához szorította a fekete tokot, mintha attól tartana, hogy a fiatalember azonnal feltépi a fémcsatokat.
– Én csupán a fizika törvényei iránt érdeklődöm – felelte a kíváncsi fiatalember, kissé megemelve a hangját. – Egy Stradivarius ritkán húzza le az ember vállát úgy, mintha egy kovácsműhely üllőjét cipelné. Nem beszélve a gyanúsan fémes csörrenésről.
Monsieur Vaneau ekkor a tőle megszokott, végtelen eleganciával a mellényzsebéhez nyúlt. Elővette régi ezüst zsebóráját, egyetlen halk kattanással felnyitotta a fedelét, majd tekintetét a számlapról a feszült társaságra emelte.
– Pontosan tizenkét perc múlva Aulnay-les-Forges állomásra érkezünk – mondta halkan, de oly mértékű bizonyossággal, ami azonnal elnémította a folyosón zajló vitát. – És ott, attól tartok, a nehézségi erő kérdése hirtelen egészen új megvilágításba kerül.
– Mit akar ezzel mondani, monsieur? – horkant fel a hegedűs utas, akinek ujjai fehéredtek a tok fogantyúján.
– Csupán azt – mosolygott Vaneau –, hogy a valódi művészetet ritkán mérik kilogrammban, hacsak nem aranyrudakról van szó, amelyek oly kényelmesen elférnek a bársony bélés alatt. A nehéz dallamok ideje lejárt.
Ebben a részben
Szereplők
- az-uj-hegedus-utas
- fiatal-ferfi-kivancsi
- monsieur-emile-vaneau
- szurke-kalapos-utas
Helyszín
- 4-es-fulke-elotere
- a-vonat
Előző jelenet szereplői
- az-uj-hegedus-utas
- fiatal-ferfi-kivancsi
- monsieur-emile-vaneau
Folytatás
Részvétel
A műveletekhez regisztrálj vagy lépj be — a ponttáblán látod, miért jár pont.