Nyomozás az InterContinental expresszen · Mr. Poliniak
291/10. A nehéz hegedűtok — A súlyos igazság
Az új hegedűs utas arca elsápadt, szeme vadul cikázott Vaneau úr és a kíváncsi fiatalember között. – Ez… ez rágalom! – kiáltotta, bár hangja inkább recsegő, mintsem meggyőző volt. – Maga nem vádolhat engem holmi képzelgések alapján!
– Egyáltalán nem vádolok, monsieur – felelte Vaneau úr, ahogy a zsebóráját elegánsan visszacsúsztatta a mellényzsebébe. – Csupán megfigyelek. A fiatalember pontosan észlelte a hegedűtok szokatlan súlyát, és a fémes csörrenést. Egy Stradivarius hangja nem csörren. Egy gondosan becsomagolt aranyrúd, vagy valamilyen hasonló, tömör, nehéz fém azonban igen. Amikor a kézműves gondoskodik a bársony bélésről, gyakran elfeledkezik a rejtett tartalom súlyáról, ami elárulja a valódi művészet hiányát.
A hegedűs utas dühösen felmordult, ahogy próbálta visszaszerezni a kezdeményezést. – És mi bizonyítja ezt? A puszta feltételezések? – kérdezte, alig leplezve félelmét, miközben tekintete a folyosó távolabbi végére tévedt, mintha reménykedne, hogy onnan jön a megváltás.
– A bizonyítékok gyakran a legkézenfekvőbb helyeken rejtőznek, monsieur – mosolygott Vaneau. – A súly, a hang, a felháborodott tagadás. Mindezek apró, de beszédes jelzések. A vonaton az emberek néha a legváratlanabb rakományt szállítják, elrejtve a hétköznapi tárgyak álarca mögött. A zenei ihlet súlya könnyű, a valódi teher azonban... az más kérdés.
Ekkor a vonat hirtelen nagyot fékezett, poharak csörrenése hallatszott a távolból, és az egész szerelvény egy döccenéssel lassult. Aulnay-les-Forges állomás peronja lassan elsuhant az ablak előtt, és a vonat végül egy utolsó, hosszas nyikorgással megállt. Az ajtók sziszegve kinyíltak.
A peronon már vártak. Egy zömök, morcos arcú férfi, a helyi főfelügyelő, két egyenruhás nyomozó kíséretében, azonnal belépett a kocsiba. Tekintete végigsöpört a fülke előterén, majd megállapodott a hegedűtokot szorító utason. – Letartóztatom Önt a törvény nevében, Monsieur Dubois, illegális csempészet és közpénzek eltulajdonítása ügyében! – mondta a főfelügyelő, hangjában a fémes csörrenésnél is élesebb düh csengett.
Vaneau úr bólintott. – Ahogy mondtam – fejezte be nyugodtan, miközben Monsieur Dubois-t elvezették –, a nehéz dallamok ideje lejárt. Új utasok szálltak fel, a személyzet fellélegzett, egy fiatal hölgy túl sok csomaggal botorkált el mellette, Vaneau pedig csak figyelte, ahogy az ajtók becsukódnak. A szerelvény elindult a következő, megnevezhetetlen állomás felé, és az új utasokkal együtt már megérkezett a következő rejtély első, még jelentéktelennek tűnő mozzanata.
– Egyáltalán nem vádolok, monsieur – felelte Vaneau úr, ahogy a zsebóráját elegánsan visszacsúsztatta a mellényzsebébe. – Csupán megfigyelek. A fiatalember pontosan észlelte a hegedűtok szokatlan súlyát, és a fémes csörrenést. Egy Stradivarius hangja nem csörren. Egy gondosan becsomagolt aranyrúd, vagy valamilyen hasonló, tömör, nehéz fém azonban igen. Amikor a kézműves gondoskodik a bársony bélésről, gyakran elfeledkezik a rejtett tartalom súlyáról, ami elárulja a valódi művészet hiányát.
A hegedűs utas dühösen felmordult, ahogy próbálta visszaszerezni a kezdeményezést. – És mi bizonyítja ezt? A puszta feltételezések? – kérdezte, alig leplezve félelmét, miközben tekintete a folyosó távolabbi végére tévedt, mintha reménykedne, hogy onnan jön a megváltás.
– A bizonyítékok gyakran a legkézenfekvőbb helyeken rejtőznek, monsieur – mosolygott Vaneau. – A súly, a hang, a felháborodott tagadás. Mindezek apró, de beszédes jelzések. A vonaton az emberek néha a legváratlanabb rakományt szállítják, elrejtve a hétköznapi tárgyak álarca mögött. A zenei ihlet súlya könnyű, a valódi teher azonban... az más kérdés.
Ekkor a vonat hirtelen nagyot fékezett, poharak csörrenése hallatszott a távolból, és az egész szerelvény egy döccenéssel lassult. Aulnay-les-Forges állomás peronja lassan elsuhant az ablak előtt, és a vonat végül egy utolsó, hosszas nyikorgással megállt. Az ajtók sziszegve kinyíltak.
A peronon már vártak. Egy zömök, morcos arcú férfi, a helyi főfelügyelő, két egyenruhás nyomozó kíséretében, azonnal belépett a kocsiba. Tekintete végigsöpört a fülke előterén, majd megállapodott a hegedűtokot szorító utason. – Letartóztatom Önt a törvény nevében, Monsieur Dubois, illegális csempészet és közpénzek eltulajdonítása ügyében! – mondta a főfelügyelő, hangjában a fémes csörrenésnél is élesebb düh csengett.
Vaneau úr bólintott. – Ahogy mondtam – fejezte be nyugodtan, miközben Monsieur Dubois-t elvezették –, a nehéz dallamok ideje lejárt. Új utasok szálltak fel, a személyzet fellélegzett, egy fiatal hölgy túl sok csomaggal botorkált el mellette, Vaneau pedig csak figyelte, ahogy az ajtók becsukódnak. A szerelvény elindult a következő, megnevezhetetlen állomás felé, és az új utasokkal együtt már megérkezett a következő rejtély első, még jelentéktelennek tűnő mozzanata.
Ebben a részben
Szereplők
- az-uj-hegedus-utas
- fiatal-ferfi-kivancsi
- helyi-fofelugyelo
- helyi-nyomozok
- monsieur-emile-vaneau
Helyszín
- 4-es-fulke-elotere
- a-vonat
- aulnay-les-forges-allomas
Előző jelenet szereplői
- az-uj-hegedus-utas
- fiatal-ferfi-kivancsi
- monsieur-emile-vaneau
- szurke-kalapos-utas
Folytatás
Részvétel
A műveletekhez regisztrálj vagy lépj be — a ponttáblán látod, miért jár pont.