283/4. Az illatos doboz titka — A szagnyomok hálója

– Ha csupán egy ártatlan parfümszóró prototípusról van szó, uram – hajolt közelebb Vaneau, miközben zsebkendőjével óvatosan megtörölte az átázott doboz sarkát –, akkor miért érzem úgy, hogy ez a meggyillat nem fedni próbál valamit, hanem elnyomni?
– Elnyomni? – kapta fel a fejét az energikus, csörgő poggyászos úr. – Hát még ezt is el kell viselnünk? Nem elég, hogy az egész folyosó úgy illatozik, mint egy elszabadult cukrászda?
A kalapos férfi zavartan babrálta a kabátja gombját, és hátrált egy lépést.
– A keverék még nem tökéletes... A mandulaesszencia kissé tolakodó.
– A mandulaesszencia valóban meglehetősen erős – jegyezte meg Vaneau kimérten. – Különösen akkor, ha nem szintetikus parfümalap, hanem finomított oldószer. Például az a fajta, amelyet a szomszédos fülke sárgaréz zárjának maratásához használnak.
A folyosón hirtelen elhallgatott a feszült moraj. Az új utas hitetlenkedve meredt a dobozra.
– Azt akarja mondani, Monsieur Vaneau, hogy az egész ébresztőórás likőrtörténet csupán elterelés volt?
– A figyelem elterelése művészet, uram – válaszolta a fődetektív, s ujjával finoman megkocogtatta a doboz rejtett duplafenekét. – A ketyegés az idegeket borzolta, a likőr a szaglást bénította meg, míg a kémiai összetevő csendben tette a dolgát a szomszéd fülke ajtajánál.
– De hát ki ellen? – hüledezett a csörgő poggyászos úr.