281/2. A kalapos utas furcsasága — A rejtett madár

Monsieur Vaneau szeme összeszűkült. A kalapos úr, akinek széles mosolya mintha állandó tartozéka lett volna, most kényelmesen elhelyezkedett, de Vaneau figyelmét már nem a kalap, hanem a zsebben eltűnt bronzmadár kötötte le. Vajon mit jelképezett? Vagy csak egy kedélyes úriember furcsa mániája volt?
„Micsoda csodálatos utazás!” – szólt az új utas, szinte harsányan, a fülke nyugodt csendjébe. „Chanteloup-ban is, micsoda izgalmak! De a vonat halad, az élet megy tovább, nem igaz, Monsieur?” Kérdését egyenesen Monsieur Vaneau felé intézte, mintha már régóta ismernék egymást, miközben újra megigazította fényes kalapját a tartón.
Az elegáns hölgy, aki eddig csak selyemkendőjével babrált, most felemelte tekintetét. Egy pillanatra a kalapos úr felé nézett, arcán halványan, alig észrevehetően tükröződött a meglepetés, vagy talán a gyanakvás. Aztán gyorsan elfordult, mintha nem is történt volna semmi.
Monsieur Vaneau nyugodtan visszanézett a kalapos úrra. „Az izgalmak valóban ritkán maradnak le a vonatról, Monsieur” – mondta halkan, de a hangjában volt valami, ami az úr túlzott vidámságát egy pillanatra elnémította. „És igen, a kalapja valóban figyelemre méltó.” Vaneau tekintete egy pillanatra a poggyásztartón lévő kalapra, majd ismét az úr zsebének környékére vándorolt, ahol a kis madár eltűnt.
A kalapos úr mosolya kissé megbillent, mintha Vaneau észrevétele egy apró repedést ejtett volna rajta. „Ó, nos… köszönöm! Igyekszem mindig a legjobb formámat hozni.” Egy újabb, kissé kényszeredettnek tűnő nevetés hagyta el a száját, miközben tekintete nyugtalanul villant az elegáns hölgy felé, majd vissza Vaneau-ra. Az első benyomás, gondolta Vaneau, néha több kérdést vet fel, mint amennyit megválaszol. A csend súlya visszatért a fülkébe, de most már más volt a minősége.