280/7. A szivárgó doboz — A menta súlya és a padlórepedés

A rejtélyes bőrönd némasága és hihetetlen súlya azonban mindenkinél nagyobb kérdőjelet hagyott maga után. Miért éppen ez a poggyász lett a lelkiismeret laboratóriuma?
Az energikus úr, akinek korábban csörgő poggyásza most mozdulatlanul, egyre mélyebben fúrta magát a padlóba, felnyögött. „Laboratórium? Inkább egy fekete lyuk! Ha így folytatódik, a vonatunk hamarosan kisiklás veszélyébe kerül a túlsúly miatt! Hol van itt a kalauz, hogy mérlegeljen?!”
A zaklatott utas, aki a mentás tócsa terjedését figyelte, most már inkább a bőrönd irányába mutogatott. „És nézzék! Mintha maga a menta is sűrűsödne körülötte! A szag már nemcsak illat, hanem... mintha egy láthatatlan, nehéz köpenybe burkolna mindent!”
A fiatalember, füzetével a kezében, már lázas tempóban jegyzetelt. „Folyékony lélek, gravitáció-módosító aroma, hallgatag tárgyak! Ez egy Nobel-díjas felfedezés, ha túlélem! Vajon a mentolos légkör a súlytalanításra is alkalmas lenne, vagy csak a súly növelésére?”
Monsieur Vaneau, elgondolkodva simította meg bajuszát. „A természet, Monsieur, hajlamos a végletekre. És a lelkiismeret is. Érdekes. Ha a menta illata ennyire koncentrálódott a bőrönd körül, talán a súlynövekedés egyfajta... védekezés a szökés ellen? Vagy egy befelé forduló folyamat?”
„A fenébe is a befelé forduló folyamattal!” – kiáltott fel az új kalapos utas, aki eddig csak szemforgatva hallgatta a magyarázatokat. „Ki akar itt elméleteket gyártani, amikor a bőröndünk rövidesen átszakítja a vonat padlóját?! Nem lehetne egyszerűen kidobni a vonatból? Egy kis megkönnyebbülés mindannyiunknak!”
„Sajnos, Monsieur, a lelkiismeret nem olyasmi, amit csak úgy kidobhatunk a vonatból,” – válaszolt Vaneau nyugodtan. – „Ha megtennénk, az csak a peronra helyezné a terhet. Ráadásul ez a poggyász most már a vonat szerves részévé vált, legalábbis súlyát tekintve.”
Az energikus úr, aki újra megpróbálta mozdítani a bőröndöt, most már egyenesen a derekát fogta. „Szerves rész? Inkább szervetlen! Mintha a föld magjához láncolnák! Ezt a súlyt csak egy daru mozdítaná meg!”
A fülke utasai egymásra néztek. A menta illata valóban sűrűbbnek tűnt a bőrönd közvetlen közelében, mintha az nemcsak terjedne, hanem befelé is koncentrálódna. A poggyász szinte pulzált a néma, láthatatlan súlytól, és a padló valóban elkezdett egy hajszálrepedést mutatni alatta.