279/4. A csengő ólom és a metronóm — A csend leleplezése

– Valóban – bólintott Monsieur Vaneau, zsebre téve óráját. – Azt hittük, két külön rejtéllyel állunk szemben. A félrevezetés azonban a látszólagos függetlenségükben rejlett.
A fülkében utazók feszülten figyeltek. A fiatal, kíváncsi férfi még közelebb hajolt.
– Az energikus úr poggyásza azért hallgatott el Mireval után, mert a benne lévő lopott aranyérméket sürgősen rögzíteni kellett. Ha zörögnek, lebukik. Így hát az úr folyékony viaszt és nehéz sörétet öntött a bőröndbe. Ez elnémította a csörgést, de megduplázta a súlyt. És hogy a sietős munka zaját elfedjék? Nos, a zöld kalapos hölgy doboza nem óramű, hanem egy felerősített metronóm volt. Ők ketten ugyanis...
Mielőtt a detektív befejezhette volna, a vonat hatalmasat rándult. A fékek élesen felcsikordultak, a poharak megcsörrentek, ahogy a szerelvény begördült Chantemerle állomásra.
Az ajtó kicsapódott, és a helyi nyomozók léptek a fülkébe. Vezetőjük az energikus úrra és a hölgyre mutatott:
– Letartóztatom Önöket a törvény nevében, a mirevali kincstár kirablása ügyében!
Vaneau elmosolyodott, és halkan befejezte:
– ...szóval ők ketten osztoztak a zsákmányon.
A gyanúsítottakat elvezették. A fülke kiürült, ám máris új utas érkezett: egy zaklatott férfi, aki egy feltűnően könnyű, ám gyanúsan szivárgó, mentaillatú dobozt szorongatott. Vaneau csendesen figyelte, ahogy a vonat ismét elindult a következő állomás felé.